2006. április 1., szombat Országos közéleti lap II. évfolyam, 48. (110.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Színpadra vitték a fonót

Az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskolában az utóbbi hetekben egymást követték a rendezvények. A nőnapi, a március 15-i ünnepi műsorok után a népi hagyományok ápolása került előtérbe. A városi gyerekekre, valljuk be, nem éppen jellemző a folklór mély ismerete. Nos, ezen szerettek volna változtatni azok a diákok és pedagógusok, akik egy műsoros délután keretében színpadra vitték a fonót.

A rendezvényen népdalok csendültek fel, szatmári táncokat jártak és népi hangszerek is megszólaltak. Varga Katalin 11. osztályos tanuló tolmácsolásában Bartók Béla Kárpátalján gyűjtött népdalfeldolgozásából is elhangzott egy csokorra való. Az Ungvári Közművelődési Szakiskola koreográfus hallgatói csárdást roptak, majd a tanintézet énekkara (vezetője Kornyijcsuk Lili) lépett színre két népdallal. A műsoros délután csúcspontja kétségtelenül a fonóest volt, amelyben a daykások többek között megcsillogtathatták színészi tehetségüket is.

(fedák)

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó