A kárpátaljai festőiskola fejlődése egy állandóan új ágakat-lombokat növesztő fához hasonlítható. Valami hasonló faóriást látunk az ismert festő, Csontváry Kosztka Tivadar képein is, ahol az ábrázolt cédrusok akarva-akaratlan is képi asszociációkat váltanak ki a nézőben mind gondolati, mind érzelmi síkon.

A kárpátaljai festőiskola két cédrusóriása – Erdélyi és Boksay – évenként meghozta gazdag termését, portrékat, kompozíciókat, tájképeket, csendéleteket, és Boksay esetében még nem kevés vallási tárgyú táblaképet és monumentális festményt. Továbbá – hogy az előbbi hasonlatnál maradjak –, a fák évenként lehullatják magjaikat, amelyekből a termékeny talaj új fiatal csemetéket bújtat elő és ezek az idő múlásával maguk is fákká növik ki magukat... és lassan egy kis erdőcske keletkezik a két ősi cédrus körül.

Az 1910-es évek nemzedéke után jött a 20-as évek új festőnemzedéke, mégpedig nemcsak számbelileg gazdagítva a kárpátaljai festőiskolát, hanem felfogásban, a művészet nyelvi-tartalmi értelmezésében is. Ehhez a nemzedékhez tartozik többek között Kassai Antal, Habda László, Malcsiczky Simon, Bedzir Pavlo, Kremniczky Erzsébet, Horváth Anna, Burcs Vaszil és – Garanyi József.

Garanyi József személyében minden ismerőse és kollégája egy rendkívül szerény, magábazárkózó, de mély érzésű embert tisztelhet. Pasztelljeivel és akvarelljeivel részt vett majdnem minden kiállításon, és nemcsak a beregszászi közönség várta nagy szeretettel és érdeklődéssel új s új képeit; nagy sikerrel mutatkozott be az ungvári és a fővárosi tárlatokon is. De csak negyvenegy éves korában – 1962-ben –, kollégái nagy unszolására határozta el magát arra, hogy megírja felvételi kérvényét a festőszövetségbe.

Munkáira fölfigyelt a széles közvélemény is. A kárpátaljai képzőművészeket bemutató, Moszkvában 1973-ban megjelent reprezentatív album is közli egy szép, hangulatos képét, a címe: "Tél". Vessünk most egy pillantást erre az alkotására. Azon általános felfogás ellenére, hogy a tél hideg és kellemetlen és benne a kékes-lilás színek uralkodnak, az alkotóművész egy melegtónusú okker-lila-rózsaszín látványt nyit meg előttünk, ami rögtön közelivé, optimista hangúvá varázsolja a havas tájat, kellemes emléket hagyva maga után. Garanyi József már ezen a viszonylag korai festményén is mint a meghitt hangulatok mestere mutatkozik be.

Ezt figyelhetjük későbbi tájképein is. Idézzünk föl ezek közül csak kettőt.

A "Vereckei táj" (1995) című képen a képsíkkal párhuzamosan elhelyezett füves előtér, utána a középtér hullámosan haladó sötét tónusú fenyőerdeje vonja magára a néző figyelmét és végül a háttér áttetsző hegyei, könnyed felhői oldják fel a kép feszültségét. Egészen más megoldást választott a művész a "Tisza" című festménye esetében. Ezt a folyót mindenki mint egy szelíden, nyugodtan tovahaladó víztükröt képzeli el. De az 1994-ben létrehozott képén a nézőt a folyó felső, hegyi szakaszához vezeti el a festő, ahol a mesterien megfestett nyugtalanul alázúduló víz a fő motívum. A jobboldalt benyúló házcsoport, a hegyekké magasodó dombok, mint kiegészítő motívum, méltón jellemzik a környezetet, ahol kedves folyónk, a Petőfi által is megénekelt Tisza kezdetét veszi.

Garanyi József mesterien tudja kezelni és ábrázolni a szobabelsőben elhelyezett csendéletet is. Az 1958-ban létrehozott "Rózsák" című képében az anyagszerűség, a festőiség és a rajztudás tanúskodik a festő felkészültségéről, különösen a látvány hangulatbeli megjelenítése figyelemre méltó.

Érdemes néhány szót szólni Garanyi József kedvenc technikájáról, a pasztellről. Mint tudjuk, itt előre elkészített színes krétákkal dolgozik a festő és általában valamilyen tónusozott, legtöbbször szürke vagy fekete alapon, amely ilyenformán részt vesz a kép színgammájának a létrehozásában. E technikának – mint sok másiknak is – nagy mestere volt Boksay József, és csak mint dicséretet és elismerést lehet felhozni azt, hogy Garanyi József nagy sikerrel gyümölcsözteti ezt a nemes hagyományt, hozzáadva a maga egyéni meglátását, természetfelfogását, esztétikai elveit.

Garanyi József március 16-án ünnepelte nyolcvanötödik születésnapját. Ebből az alkalomból Kárpátalja egész művészetszerető közönsége a legőszintébb jókívánságait tolmácsolta a művésznek, kívánva neki még sok alkotói örömöt.

Balla Pál