2006. március 24., péntek Országos közéleti lap II. évfolyam, 44. (106.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Március és történelem

Március szereti a magyarokat. Történelmünk során ez az első, és ezért a legszebb tavaszi hónap nemegyszer hozott kedvező fordulatot számunkra, kínált fel lehetőséget az előrelépéshez. Gondoljunk csak akár 1848 márciusára vagy 1939 márciusára. De eszünkbe juthat akár a közelmúlt is, hiszen épp a napokban vált lehetővé, hogy Visken eredeti helyére visszatérjen az otromba kezek által eltávolított turul, magyarságunk szent madara.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy kis kárpátaljai magyar közösségünk számára a mostani március 26-a is a történelmi lehetőség napja lesz. Nem csupán az idősebb, hanem a fiatalabb generációnak is első ízben lesz módja arra, hogy a sok évtizedes egypártrendszer, majd a független Ukrajna másfél évtizedes magyartalan többpártrendszere után városi, járási, megyei szinten igazi magyar pártra adja a voksát. Mindez nem csupán lelki okok miatt fontos, hiszen egyedül a magyar párt az, amelyik közösségünk gondjait nem hallomásból, nem felmérésekből, hanem belülről ismeri.

Egyben vizsgatétel is március 26-a. Vizsgát teszünk abból, mennyire tudjuk félrerakni közönyünket, mennyire vagyunk képesek felfogni a nap fontosságát, mennyire tudjuk felmutatni a magyarság erejét azáltal, hogy fegyelmezetten és minél nagyobb számban keressük fel a szavazófülkéket. Igazán erősek ugyanis akkor leszünk, ha számarányunknál is több képviselőt juttatunk be a különböző szintű önkormányzatokba. Így érjük el azt, hogy kivívjuk a velünk együtt élő más nemzetiségek tiszteletét, így érjük el azt, hogy a képviselők megfelelően tudják tolmácsolni és érvényesíteni a magyarság érdekeit.

Vizsgázunk a tekintetből is, mennyire tudunk ellenállni a nem magyar pártok csábításainak. Az egész választási kampány alatt megtapasztalhattuk, mennyire felértékelődött minden egyes szavazat, s hogy e szavazatok, köztük a magyar szavazatok elnyeréséért mi mindent el nem követnek más pártok. A módszerek egyike például magyar személyek szerepeltetése a különböző listákon. E személyek ellen alapjában véve nincs, és nem is lehet kifogásunk, többségük becsületes ember, szakmája kitűnő ismerője, és minden joguk megvolt ahhoz, hogy a felkéréseket elfogadják. Azzal azonban nem csupán nekik, hanem elsősorban a választópolgároknak kell tisztában lenniük, hogy, bekerülve a tanácsokba, a döntéshozataloknál mindenekelőtt saját frakciójuk, őket delegáló pártjuk érdekeit kell szem előtt tartaniuk. Így könnyen előfordulhat, hogy egyes majdani döntéseknél kénytelenek lesznek akár a magyar érdekek ellen is szavazásra nyújtani kezüket.

Tamási Áron írja egyik művében, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Nos, 26-án sok egyéb mellett abból is vizsgát teszünk, milyen otthont akarunk az elkövetkező esztendőkre. Egy kardcsörtetéstől, állandó háborúskodástól, torzsalkodástól hangos otthont, vagy egy olyan otthont, ahol békesség és összefogás uralkodik, ahol az erőnket és tudásunkat az építkezésre, magyarságunk anyagi és szellemi gyarapodására tudjuk fordítani.

Március 26-a történelmi vizsganap lesz mindannyiunk számára. Ez a vizsganap azonban teljesen különbözik egy hagyományos vizsganaptól. Nem lesz módunk sem arra, hogy újabb tételt húzzunk, sem arra, hogy pótvizsgára jelentkezzünk. A szavazófülke biztonságos magányában ez is jusson eszünkbe.

Kőszeghy Elemér

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó