A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek – köztisztviselők, politikusok, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, művészek, vállalkozók stb. – gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Tudjuk, miként gondolkodnak az aktuális gazdasági, politikai, társadalmi helyzetről, mi foglalkoztatja őket, hol jártak legutóbb és hová készülnek... Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A rovat mai vendége Bendász Dániel görög katolikus parochus, bereg-ugocsai esperes.

– Ismeretes, hogy a szovjet éra milyen kegyetlen csapást mért a görög katolikus vallásra. Hogyan tudta megtartani ilyen körülmények között a hitét és miért választotta a papi hivatást?

– Nagyon nehéz időket éltünk akkoriban. Titokban működött az egyházunk. Édesapám és nagyapám börtönbe került. Szabadulásuk után azonban tovább gyakorolták vallásukat. Édesapámmal, aki szintén pap volt, éjszakánként jártam misézni, keresztelni, de nem volt ritka, hogy a házunkban tartották meg a szertartásokat. Ortutay Elemér parochus beszélgetéseink során többször is felvetette, legyek én is pap. Akkor már megszereztem az erdészmérnöki diplomát, s tanárként dolgoztam a Nagyszőlősi Politechnikumban. Nem akartam feladni a munkámat. Az egyik hasonló témájú diskurzusunk után úgy éreztem, s ez a mai napig megmagyarázhatatlan számomra, hogy mégiscsak ez az én utam, s beiratkoztam a szemináriumba. Hétvégenként titokban látogattam a foglalkozásokat. A 80-as évek végén már megtörténhetett volna a felszentelésem, de tartottam attól, hogy elbocsátanak az állásomból. Ezért halasztást kértem. Majd 1993 elején, 25 éves pedagógusi munkaviszonnyal a hátam mögött, elérkezettnek láttam az időt. Még az év augusztusában, Nagyszőlősön fel is szenteltek.

– Nem mindennapi helyzet. Egy tanárt, akinek az ateizmus szellemében kellett volna a gyerekeket nevelnie, pappá szentelnek...

– Az volt a szerencsém, hogy műszaki tantárgyakat tanítottam, s itt nem kerülnek előtérbe a nevelési elvek. Az igaz, hogy édesapám munkássága miatt árgus szemek figyelték ténykedésemet, s nagyon óvatosnak kellett lennem. Gyakran borotvaélen egyensúlyoztam.

– És hogyan fogadták a kollégái, a főnökei a hírt?

– Ez érdekes történet. A munkatársaim úgy tudták, hogy a hétvégéket édesapámnál, Beregszászban töltöm. Mikor közeledett a felszentelés napja, az egész kollektívát meghívtam az ünnepségre. Jót nevettek rajtam. Mindenki viccnek vélte, hogy napokon belül felszentelt pap leszek. Nem volt egyszerű meggyőznöm őket arról, hogy ez valóban igaz. Végül is mindenki eljött. A következő munkanapon úgy mentem be az iskolába, hogy biztosan elbocsátanak. Még öt évig tanítottam, miközben már papi teendőimet is elláttam. Végig nagyon megértők voltak, mindig elengedtek, gondoskodtak a helyettesítésemről.

– A gyerekei egyházi pályát választottak?

– Nem. A lányomnak könnyűipari végzettsége van, a fiam rádiómérnök.

– Sok vicc foglalkozik a papokkal, az egyházzal. Mi erről a véleménye?

– A vicc, az vicc. Humorérzék kérdése az egész. Nem szabad megsértődni miatta.

– Ki lehet hozni a sodrából?

– Nem igazán. Az átéltek megtanítottak arra, hogy minden körülmény között nyugodtnak kell lennem. Nagy bajt zúdítottam volna magamra és a családomra, ha annak idején idegességemben elszóltam volna magam az édesapám dolgairól, a házunkban elrejtett könyvekről.

– Az egyházi könyveken kívül mit olvas szívesen?

– A történelmi témájú könyveket szeretem. Hobbi szinten helytörténettel, ezen belül a munkácsi görög katolikus egyházmegye históriájával foglalkozom, s magam is írok ilyen jellegű munkákat.

– A pénz mennyire befolyásolja a papok életét?

– Bizony előfordul, hogy egyes papok nagy igényű követelésekkel állnak elő. Ám ez nem egyeztethető össze hivatásunkkal. A szemináriumban gyakran felhívom a növendékek figyelmét arra, hogy a papnak a lemondást és a gondokat is vállalnia kell. Tehát csak akkor induljanak el ezen a nehéz úton, ha teljes odaadással tudják mindezt tenni. Példának Romzsa Tódor püspök életét szoktam felhozni.

– Gépkocsival közlekedik. Ért a javításához is?

– A Zsigulimat egyedül is meg tudtam szerelni, de a mostani külföldi gyártmányú gépkocsimat már szakemberre bízom.

– Barkácsolás?

– Az apróbb javításokhoz nem szoktam mestert hívni, egyedül is elboldogulok velük.

– És a konyha, a háztartás?

– Nem okoz különösebb gondot. A feleségem egy évig Magyar- országon dolgozott, s akkor valóban magamra voltam utalva. Megtanultam ellátni magam, a takarítással is megbirkóztam. Azért ha lehet, a feleségemre bízom a sütést-főzést, de szívesen besegítek.

– Ha hirtelen nagy hatalomra tenne szert, mit változtatna meg először a világban?

– Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, hogy az egykor elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásával kezdeném. Nagy igazságtalanság az, ami velünk történt, s negyven év után már ideje lenne rendezni ezt a helyzetet.

Varga Márta