2006. március 21., kedd Országos közéleti lap II. évfolyam, 41. (103.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Hajrá új Magyarország

Belarusz már túl van rajta, ám – kis túlzással – ott kommunisztikusan egyesélyes volt a küzdelem. Ukrajnában vasárnap lesznek a választások, most a kampány hajrájának ugyancsak feszült napjait éljük. Plakátok úton-útfélen, szórólaphegyek, ígérettengerek...

Magyarország is választási lázban ég. Lezárult a kopogtatócédulák gyűjtése, a jelöltállítás időszaka. Már ez a periódus sem volt konfliktusmentes (verték az aláírásgyűjtőket, volt, aki külföldieket fogadott fel, hogy házaljanak). De a java minden bizonnyal csak ezután következik. Hogy mi minden kerül még napvilágra, hangzik el április 9-ig, annak csak a kampányfőnökök a megmondhatói.

A közvélemény-kutatások szerint korábban a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség némi előnnyel rendelkezett a Magyar Szocialista Párttal szemben. Legutóbb azonban már 2 százalékos MSZP- előnyt dokumentáltak. Igaz, a szakemberek megjegyezték, hogy ez jóval a hibahatáron belül van, tehát a legszerencsésebb annak megállapítása, hogy a két nagy párt fej fej mellett halad. A felmérések alapján a Szabad Demokraták Szövetsége bizton reménykedhet abban, hogy bejut a parlamentbe, s ott lehet még a Magyar Demokrata Fórum. Tehát, a t. ház pártösszetétele nem változik. Ám azt, hogy mely erő alakíthat majd kormányt, egyetlen független elemző sem meri megjósolni. Ebben a pillanatban még az is kétséges, ki kivel hajlandó koalícióra lépni. Ez még akkor is így van, ha a szocialisták és a szabad demokraták immáron ősszövetségeseknek tekinthetők, s az is igaz, hogy Dávid Ibolya erősen bírálja az Orbán-csapatot. Volt már ilyesmire precedens, aztán mégis győzött az érdek... Egyébként az MDF elnök asszonya sarkított kijelentéseivel próbálja ellensúlyozni pártja gyengeségét. Magyarországon két baloldali párt van – mondta az MSZP-re és a FIDESZ-re utalva. Másutt pedig azt jelentette ki, hogy az országnak a nagykoalíció használna leginkább.

A szocialisták egyébként azt sem zárják ki, hogy esetleges többség esetén egyedül kormányoznak majd. Ennek némileg ellentmond, hogy egyszer ez már adott volt, s mégsem mondtak le a liberálisokról.

A fiatal demokraták már most szövetkeznek (kereszténydemokraták, romák, az MDF-ből kizártak csoportja...)

Az SZDSZ most a nyugodt erő taktikáját választotta. Látják, hogy ők ugyan nem győzhetnek, de remélik, nélkülük nem is alakítható kormány.

Természetesen nem hiányzik a kampányból a "kisebbségi kártya" sem. Csak a nemzet teremthet köztársaságot – vallja Orbán Viktor, aki még a határon túlra is ír támogatást kérő levelet. Felelősséggel viseltetünk a határon túli magyarság iránt – jelenti ki Gyurcsány Ferenc.

Kettős állampolgárság egyfelől, kedvezménytörvény bővítése a másik oldalról. Akárhogy is: ígéretben nincs hány.

Közben pedig a gazdasági miniszter vizsgálatot kér a Széchenyi Program 2002-es kifizetései ügyében, s milliárdok jogtalan kifizetésével vádolja az akkor leköszönő Orbán-kormányt. Deutsch Fűr Tamás viszont Gyurcsány és környezete gazdasági tevékenysége ürügyén nyújtott be keresetet a bíróságra.

Hajrá Magyarország – hirdeti a FIDESZ-MPP. Új Magyarországot akar az MSZP.

Legyen hát hajrá új Magyarország.

S ezzel, itt a végeken túl is kiegyeznénk.

Horváth Sándor

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó