A sógorom meséli, hogy közös ismerősünk a közelmúltban megpályázott egy jó kis állást az USA-ban. Nyert, és most javában gyűjtögeti a dollárokat, hogy családja kimásszon a magyarországi hitelintézetek ölelő karjaiból. Sikersztori is lehetne az eset, amelyben a jól képzett, két idegen nyelvet beszélő magyar közgazdász amerikai karriert csinál, ám az élet – no meg egy adag jenki hülyeség – majdnem megtorpedózta a csóró dollárvadász terveit. Történt, hogy kiutazásakor emberünk fiatal, várandós feleséget hagyott a lajosmizsei panelban. Még születendő fiát is csak ultrahangfelvételen láthatta, mivel a szabadság honában munkaadóját nem igazán érdekelte, hogy beosztottja családi örömök elé néz. Szerencse, hogy ma már van e-mail, chat, klip-telefon, meg a jó ég tudja, hányféle internetes úri huncutság, így hősünk legalább nejével napi kapcsolatban maradhatott. Amikor pedig megszületett a "kis trónörökös", az anyuka egyre-másra küldte a fotókat, hadd lássa az apja, milyen szépen növekszik a csöppség. A büszke papa persze kitapétázta az íróasztalát gyerekfotókkal. Barátom vesztére a fotók között akadt néhány, amelyeken csemetéje ádámkosztümben volt, és ezt észrevette az FBI! A krimikből jól ismert szövetségi nyomozók lecsaptak emberünkre. Letartóztatták gyermekpornográfiáért, majd megindították ellene a kitoloncolási eljárást. A megszeppent "bűnöző" ugyan hamarosan tisztázta magát a vádak alól, de azóta is kirázza a hideg, ha munkába menet rendőrt lát.

Eddig a történet, ami számomra első hallásra viccesnek tűnt, de jobban belegondolva rájöttem, hogy inkább elszomorító, mert a rettegésről szól. Az óceán túlpartján – a hírekből tudjuk – már leszoktak a cigiről, mert félnek a tüdőráktól, az italról, mert félnek a májzsugortól, a szexről, mert félnek az AIDS-től. Ha minden igaz, jelenleg éppen az evésről vannak leszokóban, mert ugye az a fránya koleszterin... Figyelik a világhálót, mert joggal félnek a terroristáktól és a pedofilektől. Amikor pedig valamit gyanúsnak találnak, a bűnüldöző szervek nem vacillálnak, hanem csípőből lőnek, mint Buffalo Bill fénykorában. A becsületes ember eközben meg olyan ritka madárrá vált, hogy még csak nem is feltételezik, hogy egy nyamvadt kelet-európai esetleg törvénytisztelő is lehet.

Most joggal kérdezheti az olvasó, hogy miért pont egy tíz esztendeje nem látott haver gondja-baján morfondírozom? Nos, csak azért, mert állítólag mi is abba az irányba fejlődünk, mint az USA.

A fentiekből okulván én mindenesetre megfogadtam, hogy ezentúl nem teszek kétértelmű megjegyzéseket kolléganőimnek, nehogy a nyakamba varrjanak egy munkahelyi zaklatást.

Matúz István