| 2006. március 11., szombat |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 35-36. (97-98.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Lassan március közepe van, s ahelyett, hogy sütkéreznénk a tavaszi napsütésben, újra havat lapátolunk, csúszkálunk és fázunk. Európában még mindig Tél tábornok az úr. »»
|
Az országos demokrata szövetség tiszteletben tartja mindenki véleményét, világnézetét, a választások viszont az összefogást kívánják meg, hangsúlyozta Gajdos István parlamenti képviselő, az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt elnöke az ungvári lakossági fórumon. Erre szép példa az igazi Kárpáti Igaz Szó gárdája, akiket nem tudott ledarálni a hatalom úthengere sem, hangzott el. »»
|
"Én hiszem és vallom, hogy sohasem késő összefogni. A választások után is nagy szükség lenne a magyar egységre, hiszen, ha a két magyar frakció összefogna, akkor igencsak erőteljesen tudnánk képviselni a magyar érdekeket" nyilatkozta lapunknak az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt elnöke. Az alábbi beszélgetés során Gajdos István parlamenti képviselő, aki a párt megyei listáját vezeti és egyike Beregszász polgármesterjelöltjeinek, kitér arra is, hogy mivel kopogtatnak be a választópolgárok képzeletbeli ajtaján a választási kampány során. »»
|
Lassan egy éve tart a huzavona a gáti termőföldek felosztása körül, először 2005 áprilisában merültek fel gondok. A legújabb fejleményekről Lőrinc Bélát, Gát polgármesterét kérdeztük. »»
|
A vendégünk ismét Olekszandr Ledida, a Régiók Pártja megyei szervezetének elnöke. Egy olyan társadalmi-politikai erőnek a kárpátaljai vezetője, amely a 2006-os választások biztos befutójának számít. »»
|
Az élet túl rövid ahhoz, hogy silány borok ivására pazaroljuk, mondta meggyőző bölcsességgel a minap egyik barátom, miközben a poharában gyöngyöző bort az egészségemre ürítette. Csak igazi bereg-szászi bort iszom. A saját készítésűt minden mennyiségben és formában szívesen fogyasztom. Pedig nehéz bor, mert igen nehéz hozzájutni. »»
|
Eseménydús volt az évkezdet Kárpátalja közútjain. Az esztendő első két hónapja során 84 közlekedési balesethez kellett riasztani a mentőket és a közlekedési járőröket. A szerencsét-lenségekben 17 személy életét vesztette, 102 sérültet kórházba szállítottak. »»
|
Az oda- és a visszavágón egyaránt gólképtelennek bizonyult a Liverpool együttese, így a labdarúgó BL angol címvédője elbúcsúzott a további küzdelmektől. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |