| 2006. március 2., csütörtök |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 31-32. (93-94.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Tiszaújlakon telt ház előtt zajlott az UMDSZ-UMDP lakossági fóruma. Mint mindenütt, itt is nagy sikert arattak Pitkin és az országos szövetség táncosainak produkciói. »»
|
Az UMDP bázisát jelentő Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tavaly augusztusban hiába várta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőit az előre beharangozott tárgyalásra, ahol a választásokon való együttműködés lett volna az egyik napirendi pont. Ennek ellenére a KMKSZ elnöke mindig másokat okol a megosztottságért. »»
|
Mi az igazságosság, az ukrán nép egyesítésének és felvirágoztatásának útját választjuk. Az ukrán nép missziója magas erkölcsű társadalmat építeni, melyben az egyéni szabadság harmonikusan ötvöződik a védettséggel és a jóléttel. »»
|
A megyei állami statisztikai hivatal legutóbbi adatai szerint Kárpátalja legnagyobb külkereskedelmi partnere Magyarország. A határokon túlról érkező működő tőke mennyiségét illetően pedig a negyedik legnagyobb beruházó. »»
|
Rég elmúltak azok az idők, amikor a városi lakosság zsákszámra készletezte télire a burgonyát és egyéb zöldségfélét, mert már évek óta tudja, a piacokon könnyen hozzájuk juthat még a legfagyosabb napokban is. Az idén viszont... »»
|
Az Egészségügyi Minisztérium már benyújtotta a Legfelső Tanácshoz megvitatásra azt az új Nemzeti Intézkedési Tervet, mely a hazai medicina megreformálását, a lakosság egészségének javítását célozza meg. Ennek részleteiről, a gyógyítás legfájóbb problémáiról Jurij Poljacsenko egészségügyi miniszter a napokban adott interjút. Az Argumenti i Fakti című országos lapban megjelent írást most olvasóink figyelmébe ajánljuk. »»
|
Az ügyészség munkájának eredményességét leginkább az állampolgárok bizalmán lehet lemérni. A bizalom szilárdságát pedig a megyei vagy járási ügyészek fogadónapjain a hozzájuk forduló polgárok számából. A megyei ügyészség sajtószolgálatának tájékoztatója szerint a polgárok egyre gyakrabban fordulnak hozzájuk ügyes-bajos dolgaikkal. »»
|
Több év van a hátunk mögött, mint előttünk mondogatják az idős emberek. Talán igazuk van, de jókedvüket látván, a fiatalabb korosztálynak eszébe sem jut ez a gondolat. Vidékünkön nagyon sok nyugdíjasklub működik: sikerrel, vagy kevésbé sikeresen. De nem is ez számít, hanem az, hogy tagjaik jól érzik magukat, szórakoznak, szabadidejüket kellemesen, együtt töltik el. »»
|
Torinóban befejeződött a XX. téli olimpia. A záróünnepséget az Olimpiai Stadionban 75 ezer néző látta. A remekbe szabott, élvezetes ünnepélyen karneváli hangulatot teremtettek a jelmezbe öltözött szereplők. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |