A nagy művész születési dátuma – február 24-e – a népi hagyomány szerint úgy ismert, mint Jégtörő Mátyás napja, aki véget vet a tél szomorú időszakának, győzedelmeskedik a kopogó fagyokat hozó északi szelek felett, megtöri a folyókat-patakokat gúzsbakötő jégpáncélt és megszólaltatja az első énekesmadarakat. Ezért a néphagyománynak ezt az alakját, mint fényt, meleget, tavaszi örömöket hozó, fellegek közt tovavonuló győztes hadvezért képzelte el a szántóföldek egyszerű népe.

Véletlen-e, hogy az ezen a napon született Kassai Antal életútja és pályája is rendkívüli volt, sok eredményt, dicsőséget hozott?

Szakiskolai óráimon sokat beszélek a diákoknak a kárpátaljai festőiskola nagyjairól – Erdélyiről, Boksayról, Manajlóról –, Kassai Antalról, aki könyvelői képesítéssel, mindenféle művészi iskola látogatása és elvégzése nélkül – megérdemelten! – lett az Ukrán Köztársaság érdemes és kiváló művésze, aki tizenhat évig volt a Kárpátaljai Képzőművészeti Szövetség elnöke.

De bár mindezek – címek, elnöki szék, társadalmi pozíciók, – lényegesek egy ember életében, mégis, ha Kassai Antalról beszélünk, a legfontosabb az általa létrehozott-megfestett megannyi kép, amelyek – mint egy gyönyörködés által kiváltott sóhaj, mint egy vallomás a szülőföld szépségéről, mint egy költemény – tükrözik Kárpátalja sokféle arcát és (nem kevésbé!) a festőművész érzelmeit, elragadtatását.

Már az első jelentős alkotása, a "Tél a Kárpátokban" (1952) feltűnést keltett nemcsak itthon, hanem Kijevben is. Látták már a Verhovinát Erdélyi, Boksay, Soltész, Manajló szemével nézve? De Kassai Antal Verhovinája – az ábrázolt tél, hó ellenére – valami meleget lehelt a néző lelkébe. Ez a kép, mint mindegyik műve, nem csupán egy táj szépségét ábrázolja, hanem benne van a tisztán Kassai-féle esztétikai koncepció, amely az adott motívumot magas művészi színvonalra emeli.

... És ez csak egy a ki tudja hány száz vagy ezer kép közül, amelyikkel Kassai Antal megajándékozta a művészetszerető embereket.

Mellesleg: az ajándékozást említve, a "főnökség" nagyon gyakran kihasználta művészünk lágy szívét, aki egy füzetben jegyezte fel magának a köszönetért adott festményeket. "...már 150 van bejegyezve...", "már 200...", "már több mint 250..." – mondta titokban barátainak egy kicsit ironikusan mosolyogva...

A kárpátaljai táj Kassai Antal meglátásában nem egyszerű kópiája-utánzata a valóságnak, mindig valami tartalommal telítődik. A "szép" a tartalomnak szintén egy fajtája – esztétikai tartalom. Erre nagyon jellemző a következő eset. Egy téli csoportos kiutazás alkalmával Fenyvesvölgy környékén a kollégák, eltelve a havas panoráma szépségével, csodálkozva vették észre, hogy Tóni egy zárt helyen állította fel a festőládáját, ahonnan nem lehetett látni a gyönyörű, behavazott hegyvonulatot. A munka egy rövid szünetében a kíváncsiságtól vezérelve többen odamentek hozzá. Ő nagy igyekezettel és gyönyörűséggel festett... egy lábnyomot a hóban és lelkesülten mondta a kollégáknak: "... nézzétek – mennyi szín, tónus, reflex van itt, az ég kékje, a napsütés szivárványszínei!!! Hát kell ennél jobb és gazdagabb téma?"

Tényleg... csak így és ilyen lelkesedéssel lehet nagyot alkotni. Nem csoda, hogy Nakamura asszony, aki Japánból jött azzal a céllal, hogy valami szépet és újat vigyen a tokiói szalonjába, Kassaitól több mint harminc képet vett meg – és adott tovább otthon nem kis haszonnal.

Most, hogy – sajnos! – már Kassai Antal teljes életútját és munkásságát át tudjuk tekinteni, végignézve alkotásait az 1952-ben megfestett "Tél a Kárpátokban" munkától egészen életének későbbi szakaszában létrehozott "Óriások" (1969) vagy az "Öreg Verhovina" (1970) című vászonig, látni lehet a festőben élő vágyat-akaratot – mindig újat, mindig szebbet, mindig kifejezőbbet alkotni. Ugyanakkor a festőiség mellett (ami elsősorban a régi motívumokban van jelen), meg tudta találni az emberit, a szépet az újban is, mint például a "Villanyvonat a Kárpátokban" (1975). No, és a külföldi utazásain "feljegyzett" emlékek-motívumok, mint például a "Velence. Canal Grande" (1964) – mind-mind a művész egy új arculatát, felfogását hozza a néző elé..., mégpedig élvezetes, elgondolkodtató festői nyelven.

* * *

Anyagismeret (technológia) óra a képzőművészeti szakiskolában..., festékek, enyv, olajok, alapozás... A fiatal szemek mind gyakrabban néznek ki az ablakon...

– Tanár úr! Meséljen valamit a kárpátaljai festőkről!

– De csak ha jók lesztek!

– Jaj! Olyan jók vagyunk, hogy jobbak már nem is lehetnénk...

– Hát kiről meséljek?

– Például... Kassairól.

– Hát... Kassai betette a Volgájába a festőládát, az állványt, néhány vásznat és elindult Nagyberezna felé...

A hátak kiegyenesednek, a szemek felcsillannak – a gyerekek elindulnak Kassaival felkutatni a Verhovina szépségeit...

Balla Pál