A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek – köztisztviselők, politikusok, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, művészek, vállalkozók stb. – gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Tudjuk, miként gondolkodnak az aktuális gazdasági, politikai, társadalmi helyzetről, mi foglalkoztatja őket, hol jártak legutóbb és hová készülnek... Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A Kulcslyuk mai vendége Takács József nyugalmazott iskolaigazgató, az Ungvári Közművelődési Szakiskola történelem- és filozófiatanára.

– A napokban méltatja 75. születésnapját. Szeret ünnepelni?

– Ma már egyre csendesebben emlékezünk meg az évfordulókról. Megritkult a barátok sora, ami az idő múlását juttatja eszembe. Sajnos, az egészségem se a régi már.

– Vegyész akart lenni, de történelemtanár képesítést szerzett. Melyik korban élt volna szívesen?

– Az antik Görögországban a magas kultúrája, vagy az ókori Rómában a sportjátékok, az olimpiák miatt. De mivel nem sikerült eljutnom egyik államba sem, a tankönyvek fordítása során tettem képzeletbeli utazást ezekben a korokban.

– Hogyan lehet megszerettetni a diákokkal egy olyan tantárgyat, amely véres csatákról, diktátorokról és hatalomvágyról szól?

– A mai fiatalokkal az a gond, hogy nem szeretnek olvasni, márpedig ezt a tantárgyat irodalom nélkül, régi könyvek nélkül elsajátítani nem lehet. Ám ha valaki megkedveli, az a szerelmese lesz.

– Volt-e olyan diákja, aki az ön nyomdokaiba lépett, és akire büszke?

– Nevek említése nélkül mondom, igen. De hozzáteszem, hogy olyan is volt, aki csalódást okozott nekem, mert tudását nem arra használja, amivel javára válna szűkebb pátriánk magyarságának.

– Lokálpatrióta?

– Teljes mértékben. Bár a gyökereim visszavezethetők Erdélybe, anyai nagyapám például székely bányász volt. Mivel Ungváron születtem, mindig is érdekelt a város történelme, a benne élő emberek, kulturális értékei és művészeti élete. De az egész régió, Kárpátalja művelődéstörténete is mindig közel állt a szívemhez.

– Sokat utazott?

– Régebben igen, bejártam a fél világot. Amellett, hogy bebarangoltam a vidékünket, tolmácsként is dolgoztam. Beutaztam a volt Szovjetunió minden tagállamát. Nagyon szerettem ezt a munkát: emberekkel ismerkedtem és egyben műveltségemet is gyarapítottam ezeken az utakon.

– A pénz miatt vállalta el ezt a munkát, vagy más szempontok domináltak?

– Mindig annyiból éltünk és gazdálkodtunk, amennyink volt, tehát a pénz soha semmit nem jelentett számomra.

– Szerelem?

– A feleségem az egyetlen és örök, akivel egy szakmai gyakorlaton ismerkedtem meg még fiatal kezdő pedagógusként. Természetesen mindig is tiszteltem a női nemet a szépségükért, a gyöngédségükért, az odaadásukért, a kedvességükért.

– Sport?

– Aktívan sportoltam. Mivel közel volt hozzánk a teniszpálya, hatéves koromtól ennek a sportnak hódoltam. Emellett kosárlabdáztam és atletizáltam.

– Több mint ötven éve áll a katedrán, mennyit változtak a diákok az elmúlt esztendőkben?

– A gyerek mindig is gyerek, bármelyik korban születik. A hozzájuk való viszonyulás azonban nagyon sokat változott. Sajnos vannak olyan pedagógusok, akik egyáltalán nem erre a pályára valók, mégis tanítanak. Ez merőben kihat a nevelésre, ami idővel lecsapódik a gyermeki lelkekben

– Ha egy jó tündér teljesíthetné három kívánságát, mit kérne?

– Még hármat, mert nagyon sok lenne.

– Humor?

– Nagyon szeretem a víg kedélyű embereket. De soha senkit nem ugratok és nem tréfálok meg. Ellenben egy jó társaságban vicceket mesélni szinte felüdülést jelent.

– Hisz abban, hogy az ember sorsa a csillagokban van megírva?

– Nagyon szeretem az asztrológiát, magát a tudományágat, de a horoszkópokban nem hiszek. Az ember sorsát szerintem egy feljebbvaló erő irányítja. Ám az okos ember ezen változtathat...

Fedák Anita