Eddig semmi sem valósult meg Kovács Miklós és Viktor Juscsenko tavalyelőtti megállapodásából. Mielőtt bárki azt mondaná, hogy ismét szegény(?) Kovács Miklóst bántjuk, hadd szögezzem le: a fentieket szó szerint maga a KMKSZ elnöke nyilatkozta a szélsőjobbos elhajlásairól híres Magyar Demokrata című hetilapban.

Mondott persze egyebeket is a szinte kizárólag a jelenlegi magyar kormány és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség szapulására épülő kétoldalas interjúban a kulturális szövetség elnöke. Hogy legyen némi elképzelésünk külföldi kiszólásainak tartalmáról, egyet említenék. Olyan módszerekkel folyt az UMDSZ tagtoborzás, állítja az elnök, hogy lesiből lefotóztak egy-egy munkaközösség tagjait, akik legnagyobb elképedésükre néhány nap múlva kézhez kapták a fényképes tagsági igazolványukat. Az igazság ezzel szemben, hogy a demokrata szövetség tagjai ma még – tegyem hozzá, sajnos – nemhogy fényképes, de még fénykép nélküli tagsági igazolvánnyal sem rendelkeznek.

Térjünk azonban vissza az ominózus beismerésre. Szilárd meggyőződésem, hogy amennyiben nem tartanak be egy szerződést, akkor a legnagyobb bibi a szerződő felek háza tájékán keresendő. Minősíti a beígérők komolyságát és minősíti politikai súlyát, akik kapják az ígéretet. Ez utóbbiakat pedig külön is minősíti, ha – miként azt a KMKSZ egyéves uralkodása idején megtapasztalhattuk – meg sem próbálják számon kérni az Orbán Viktor asszisztálása mellett megszületett szerződés pontjait. Csak emlékeztetőül: a Tisza-melléki járás, az önálló magyar tankerület és az 1944-ben elhurcoltak rehabilitálása szerepelt egyebek mellett abban a bizonyos paktumban.

Tegyük azonban hozzá azt is, hogy az elnök úr még a nagy beismerés közepette is csúsztat. Mert nem igaz, hogy a választás után nem kaptak semmit politikai szövetségeseiktől. Megkapták koncként a Beregszászi járást és vidékünk legpatinásabb magyar nyelvű sajtóorgánumát és kaptak egy 247. helyet a Nasa Ukrajina parlamenti választási listáján. Értem én, hogy mindezzel Kovács Miklós nem dicsekszik, hiszen ahová csak betették lábukat, romhalmazt hagytak maguk után. A gazdasági mutatók terén valaha 3. helyen álló magyar járást levitték az utolsó, 18.-ra, a korábban közel tízezres előfizetővel és biztos anyagi háttérrel rendelkező hivatalos lap (mely nem tévesztendő össze azzal, amelyiket most is a kezében tart az Olvasó) mára minden szempontból a tönk szélére sodródott. A 247. hely pedig önmagáért beszél, és felér egy arculcsapással.

A fentebbiek tudatában még inkább talány számomra, hogy milyen morális alapokra építve szólítja híveit ismét a barikádokra a KMKSZ elnöke. Beismerése és az utóbbi egy év történései egyértelműsítették: szövetségesei nincsenek, elért eredményei nincsenek, kitűzött céljai sincsenek, felkészült szakemberekkel nem rendelkezik, mint ahogyan nem rendelkezik végrehajtható szociális és gazdasági programmal sem.

"Miután egyetlen nagyobb párt sem adott nekünk befutó helyet a listáján, arra buzdítjuk a magyarokat, hogy ne szavazzanak egyikre sem" – jelenti ki Kovács Miklós abban a hetilapban, mely egyik korábbi számában az SS-keretlegényeket dicsőítette, melynek főszerkesztője számára még Orbán Viktor sem jó magyar hazafi. Én meg arra kérem az olvasókat, gondolkodjanak el azon: lehet-e olyan (magyar) pártra szavazni, melynek vezére csak negatív üzeneteket képes megfogalmazni, lételeme a kirekesztés, a gyűlölködés, az iszonykodás. Szavahihetősége pedig enyhén szólva is megkérdőjelezhető.

Kőszeghy Elemér