2006. február 21., kedd Országos közéleti lap II. évfolyam, 26. (88.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Jön a Hamász

Elfogadta az oroszországi tárgyalásokra szólító hivatalos moszkvai meghívást a Hamász – közölte a radikális palesztin mozgalom egyik vezetője Gázában. Halíl Abu Laila azt mondta, hogy a meghívót Háled Mesaalnak, a mozgalom politikai vezetőjének küldték, aki száműzetésben él, és hogy a látogatás időpontját később egyeztetik. A Hamász már korábban bejelentette, hogy el fogja fogadni a meghívást, amellyel Moszkva valóságos kihívást intézett Izraellel és az Egyesült Államokkal szemben.

Utóbbiak éppen azon fáradoznak, hogy elszigeteljék a palesztin választásokon győztes mozgalmat, amennyiben nem mond le az erőszakról, és nem ismeri el a zsidó állam jogát a létezésre. Az orosz meghívás minden jel szerint megosztottságot teremtett a béketeremtésben közvetítő négyesen, az úgynevezett közel-keleti kvartetten (ENSZ, Európai Unió, Egyesült Államok és Oroszország) belül. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy a Hamásznak hozzá kell járulnia a béke-erőfeszítésekhez, ha nemzetközi elismerést akar. Moszkvában még február vége előtt számítanak a Hamász küldöttségének látogatására, közölte Alekszandr Kalugin, az orosz külügyminiszter közel-keleti rendezéssel foglalkozó különmegbízottja. Mint mondta, Oroszország jelenleg a küldöttség látogatásának időpontjáról egyeztet a Hamásszal. Az orosz illetékes ugyanakkor azt is elmondta, hogy semmilyen hivatalos meghívót nem küldtek a Hamásznak, tekintve, hogy a palesztin fél már tudott róla.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó