2006. február 21., kedd Országos közéleti lap II. évfolyam, 26. (88.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
A milliomosok is mandátumra vágynak

Ukrajna nem panaszkodhat. Folyamatosan szerepel a világsajtóban. Fekete-tengeri flotta, világítótorony-foglalás, gázháború... – mind-mind vezető helyen szerepelt a mértékadó, befolyásos írott és elektronikus médiában. Mostanában pedig már a közelgő választások kapcsán jelennek meg elemzések.

Az osztrák Die Presse például azzal kezdi az ukrajnai parlamenti választásokkal kapcsolatos esélylatolgatását, hogy kiemeli: a mandátumokért 350 milliomos is ringbe száll.

A lap értesülése szerint egy képviselői helyre 17 pályázó jut, azaz 45 párt, politikai tömörülés listáin 7733 jelölt szerepel.

A független Ukrajna történelmében ez lesz a legdrágább választás – vélekedik az osztrák újság szemleírója. – Egy mandátum akár hárommillió dollárba is kerülhet. (Más források szerint a pártok a kampányra egymilliárd dollárt fordítanak.) S ez érthető is, hisz a január elsejével bevezetett politikai reform lényeges változást hozott a hatalmi struktúrában. A korábbi elnöki köztársaságot parlamenti váltotta fel, ezáltal a t. ház jogköre jelentősen bővült, például a miniszterelnök kinevezésében is döntő szerepet játszik. Nem csoda hát, hogy a gazdasági élet, a pénzvilág meghatározói még inkább szeretnének jelen lenni a törvényhozásban.

A másik nyomós ok, amiért az iparmágnások hajlandók jelentős összegeket áldozni a választásokra, az nem más, mint jelenlegi pozíciójuk megszilárdítása, befolyásuk továbberősítése.

A gazdagok pontosan felmérték a politikai életben végbement változásokat. Ékes bizonyíték erre Rinat Ahmetov aktivizálódása. A multimilliomos, aki a narancsos átmenet után hónapokig rejtőzködött, s akinek közéleti szerepléséről legfeljebb a Sahtar Doneck labdarúgó-csapatának menedzselése kapcsán lehetett hallani, a választási küzdelem élharcosává lett. Nem csupán csatlakozott a Viktor Janukovics vezette – a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a népszerűségi listák élén álló – csapathoz, hanem ugyancsak előkelő helyet kapott a Régiók Pártjának választási listáján. A hetedik, egyértelműen befutó helyen szerepel.

Sokan úgy vélik, hogy a donecki gazdasági régió vezérét elsősorban a képviselőket védő mentelmi jog csábítja. Ám a tények arra utalnak, hogy biztonságának garantálásán túl Ahmetovnak jóval fontosabb távlati céljai is vannak. Erre utal az a tény, hogy a Régiók Pártjának listáján az első százban a mágnás környezetéből mintegy harmincan szerepelnek. Nem csupán menedzserei, ügyvédei, tanácsadói kaptak parlamenti mandátumra esélyes pozíciót, de még sofőrje is. Kijevi elemzők szerint ez azt jelenti, hogy a pénzember kinőtte a donecki játékteret, s most jóval nagyobb színpadon kíván nagyot alakítani.

Egészen más taktikát választott egy másik multimilliomos. Viktor Pincsuk, Kucsma ex-elnök veje néhány hónappal ezelőtt még azt nyilatkozta, hogy nem kíván részt venni a politikai csatározásban. Ám az, hogy finanszírozza a Vicse kampányát, s vállalkozásának több top-menedzsere is szerepel a párt listáján, egészen másról árulkodik. A Litvin Blokk is számíthat a milliomos támogatására, sőt az ellenzéki Pora is házon belül van.

A politikai széljárás változékonyságára jellemző, hogy még tavaly ősszel igen sok – a Kucsma-korszakban befutott – üzletember a Litvin-tömörülést erősítette, ezek fokozatosan átálltak a Janukovics-, illetve a Timosenko-táborba. A motiváció nem politikai, hanem józan számítás eredménye: így nagyobb a mandátumszerzés esélye...

H. S.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó