A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek – köztisztviselők, politikusok, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, művészek, vállalkozók stb. – gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Tudjuk, miként gondolkodnak az aktuális gazdasági, politikai, társadalmi helyzetről, mi foglalkoztatja őket, hol jártak legutóbb és hová készülnek... Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A Kulcslyuk mai vendége Nagy György, a beregszászi járási Csetfalva polgármestere.

– Milyen 2006-ban Csetfalva polgármesterének lenni?

– 1992-ben néhány képviselőtársammal úgy láttuk, a község fejlesztése érdekében jobb, ha kiválik a Benei Községi Tanács kötelékéből. A lakosság és a helyi képviselők – én a nagyszőlősi járási Farkasfalváról származom – támogatták az ötletet. Pedagógusi munkámat feladva elvállaltam a polgármesteri beosztást és a velem együttgondolkodók csapatával elkezdtük a munkát. Napjainkban nagyon nehéz a polgármester dolga... Ebben a tisztségben sokan a hatalom birtoklásának lehetőségét látják, a vele járó rengeteg tennivalót nem. A tavalyi évet szívesen kitörölném emlékeimből, annyi politikai támadás, a községet is érintő hátrányos megkülönböztetés ért. De számomra most már presztízskérdés, hogy amibe belefogtam, azt végig is vigyem...

– Mire a legbüszkébb?

– Talán arra, hogy felépítettük a gátat a falu határában, Csetfalvának nem kell többé árvíztől tartania. De említhetném a családomat is, két szép lányomat, három aranyos unokámat. Vagy feleségemet, Máriát, aki az elmúlt években biztosította azt a nyugodt családi hátteret, mely mellett én teljes emberként végezhettem a munkámat.

– Odahaza is ön a polgármester?

– A ház nem templom, megtörténik, hogy valamilyen jelentéktelen dolgon összevitatkozunk. De tiszteljük, megértjük egymást...

– Ha van egy kis szabad ideje, mivel foglalkozik?

– Szeretem a sportot, elsősorban a futballt. Még ma is beállok az öregfiúk csapatába, de csak néha, mivel az egyik térdemet megműtötték, nem bírja a terhelést. A fiúunokákkal horgászni szoktunk. Na és ott van a vadászat.

– Mikor került először a kezébe fegyver?

– Kicsi koromban. Mivel nagymamám bátyja vadőr volt, korán megismerkedtem e hivatás minden csínjával-bínjával.

– Milyen zsákmányra vadászik a legszívesebben?

– Minden időszakban az engedélyezett vadra: ez lehet fácán, vaddisznó, őz, róka. A szebb példányokat egy beregszászi mesterrel kitömetem és otthonomban ereklyeként őrzöm. De a lelőtt állatot, őszintén szólva, többnyire sajnálom.

– Szokott imádkozni?

– Katolikus ember vagyok és mivel vallásos családból származom – édesapám református, édesanyám görög katolikus volt – neveltetésemnél fogva számomra természetes dolog az imádság.

– Miben hisz még? Mi ad Önnek erőt a mindennapi nehézségek leküzdéséhez?

– Realista vagyok, két lábbal állok a földön. Szerintem igaz hitű ember az, akinek tiszta a lelkiismerete.

– A szélsőségek embere, vagy képes a megalkuvásra?

– Nem szoktam elfogadni a szürkét. Megmondom az emberek szemébe az igazat, ami természetesen sokaknak nem tetszik.

– A falu első emberét kritizálják, bírálják, pletykálnak róla. Tudomást vesz ezekről?

– Korábban nagyon bántottak, de ma már túlteszem magam az ilyesmin. Igyekszem mindenkivel részrehajlás nélkül bánni, s ebben az élet igazol engem.

– A horoszkópját olvassa?

– Mérleg vagyok és érdekes, hogy munkatársaim többsége is mérleg. Nagyon ritkán olvasom el, mit ígérnek a csillagok a jövő hétre, mert ez a jósláshoz hasonlít, egyszóval komolytalan tudomány.

– Szokott kölcsönkérni vagy kölcsönadni?

– Soha. Így nevelt az édesapám, így neveltem a lányaimat és most az unokáimat: mindig annyiból kell gazdálkodni, amennyink van. De szegény ember úgy még nem ment ki a házamból, hogy egy darab kenyeret ne adtam volna neki.

– A televízióban mit néz meg?

– A politikai vitafórumokat, a határon túli magyarság életét bemutató műsorokat. Reggel, miközben borotválkozom, a rádióban meghallgatom a friss híreket.

– Szokott álmodni?

– Ritkán. Ha túl későn vacsorázom.

– És álmodozni?

– Azt nem érdemes. Soha nem ringatom magam hiú ábrándokban...

Magyar Tímea