Azt harsogja a kulturális szövetség házi lapja, hogy aki Kárpátalján magyar egységet akar, az zárt intézetbe (szép magyarul: bolondok házába) való. Oda se neki. Ajánlgattak már a kézi vezérlésű sajtóorgánum gazdái egyebeket is. Kovács Miklós profi politikus (mert az, vagy mostanában már karrierpolitikust kell mondani? Akkor bocs'!) a jelzők és irányok (értsd vakvágány) tekintetében nem ismer határokat.

A szó egyenes értelmében sem, hiszen neki bizony megadatott, hogy nem akárhol, hanem a korlátlan lehetőségek hazájában szívja magába a politikai tudományokat. Annak idején e kiruccanás érdekében Fodó Sándor, a KMKSZ alapító elnöke a szó szoros értelmében két kézzel szavazott. Igaz néhány év múltán ugyanennyi kézzel tépte a haját.

Na mindegy. Viszont úgy tűnik, hogy a demokrácia országában fura módon okítják a politológusokat. Az egyik fő tantárgy valami ilyesmi: hallgatni arany. Legalábbis ezt bizonyítja a KMKSZ-vezér négyéves ténykedése, pontosabban tétlenkedése az ukrán parlamentben.

A másik fő diszciplína már komolyabb, mondhatni marxi-lenini, s a diktátorság fortélyaira okít. Mert mi mással lehetne magyarázni a Kovács-csapat mostani, fura logikájú választási kampányát, mely nem a minél több támogató megnyeréséért, hanem az UMDSZ legyőzéséért folyik. Lehet, hogy az Egyesült Államok kétpárti választási rendszerében ez hatásos, bár szerintem ott sem az igekötőre, hanem a győzelemre helyezik a hangsúlyt, viszont itt és most nem csak súrolja, hanem túl is lépi a józan ész határát.

Apolitikus a példa, de nagyon ide követelőzik. Az egyszeri gazdának megdöglik a tehene. Bosszankodik ám cudarul. Jobb létre szenderül a szomszédé is. Feled bút, bánatot, toroz és vigad. Nos ezzel csak az a baj, hogy a dolog ilyetén alakulása után a harmadik tehenész marad egyedül a piacon. Fej, és árat emel. Ráadásul szarvasmarhája a másik kettő szénáján gömbölyödik. Ugye tetszik érteni, mire is célozgatok?

Szóval, küldözgetnek, irányítgatnának.

Erre is tudok egy szomorú esetet.

– Menj kolostorba, Ofélia – mondá Hamlet.

A szegény meg valahogy félreértette, aztán túlhaladt, s Shakespeare mester szerint valami víznek ment.

Na, mi ezt azért ne tegyük, bármennyire is szeretné akárhány Amerikában pallérozódott profi politikus.

Nem olyan reménytelen a helyzet.

Meg egyébként is. A tapasztalat szerint az ember olyan helyre szokta küldeni a másikat, ahol ő már bennfentes.

Horváth Sándor