|
Kultúr-tár
A falusi művelődésről tanácskoztak
Az instabil gazdasági helyzet erősen rányomta bélyegét a kultúrára. Sok helyen bezártak a művelődési házak, a könyvtárak, nem működnek a filmszínházak, nincsenek, vagy alig vannak tömegeket megmozgató rendezvények, koncertek, kiállítások, hangversenyek. Ebből kifolyólag a fiatalok körében a közművelődési és más művészeti szakiskolák egyre népszerűtlenebbek, hangzott el azon a tanácskozáson, amelyre a járási művelődési osztályok vezetői, a megyei könyvtár és a járási művészeti iskolák, valamint a közművelődési szakközépiskola vezetői és pedagógusai kaptak meghívást. A fórumon többen is kifejtették véleményüket. Ludmila Grigas, a megyei könyvtár igazgatója, Vaszil Marjuhnics, a megyei állami közigazgatás művelődési főosztályának vezetője és mások.
Torinói tenor
Pavarotti volt a meglepetése a téli olimpia nyitóünnepségének, a ceremónia fináléjában Puccini Turandot című operájának Nessun dorma áriáját énekelte. Az ária végén a közönség felállva bravózott a világsztárnak, aki ez év októberében végleg elköszön a színpadtól. A múlt évben indult, negyven helyszínen bemutatásra kerülő "The Farewell Tour" világ körüli koncertturnéjának egyik utolsó állomása Budapest lesz.
|