|
Félmillió síita a próféta védelmében
Vallási ceremóniából a Mohamed-karikatúrák elleni tiltakozássá változott az a libanoni demonstráció, amelyen becslések szerint közel félmillió síita hívő vett részt.
Eközben az Irán támogatását élvező libanoni Hezbollah gerillaszervezet vezetője azt közölte: az iszlám világ addig nem fog megnyugodni, amíg Dánia bocsánatot nem kér a Mohamedet gúnyoló rajzokért, és az európai államok nem hoznak olyan törvényeket, amelyek tiltják a próféta sértegetését.
Száz kiló (!) aranyat ajánlott fel Mullah Dadullah, az afgán tálib tanács tagja annak, aki meggyilkolja a gúnyrajzok szerzőjét. A tálib vezető szerint öt kiló aranyat kap az, aki meggyilkol Afganisztánban békefenntartó küldetésben lévő dán, norvég vagy német katonát írta az MTI.
Az EU soros elnöki tisztét betöltő Ausztria, valamint az uniós tagságra törekvő Törökország külügyminisztere tegnap ritkaságnak számító közös közleményben a nyugati és az iszlám világ közötti intenzívebb párbeszédet sürgetett a dán Jyllands-Postenben tavaly szeptemberben megjelent és négy hónappal később óriási tiltakozási hullámot kiváltó karikatúrák miatt. Ursula Plassnik és Abdullah Gül szerint alapvető jog a véleménynyilvánítás szabadsága, de a vallási meggyőződést is kellő tiszteletben kell részesíteni. Az EU ugyanakkor olyan viselkedési kódex bevezetésére sürgette a médiát, amellyel elejét lehet venni a mostanihoz hasonló események megismétlődésének.
Günter Grass Nobel-díjas német író élesen elítélte a karikatúrákat. Szerinte mindez egy jobboldali radikális, idegenellenes lap szándékos provokációja. Az iszlám reakciók csupán az iraki háborúval kezdődött, fundamentalista nyugati akcióra adott fundamentalista válasz hangoztatta a madridi El Pais-ban Grass, aki önteltséggel és arroganciával vádolta a nyugati sajtót, mert az folyton a véleményszabadság mögé bújik, holott tekintettel kell lennie azokra a gazdasági csoportokra, amelyek a médiát a kezükben tartják.
|