A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek – köztisztviselők, politikusok, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, művészek, vállalkozók stb. – gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Tudjuk, miként gondolkodnak az aktuális gazdasági, politikai, társadalmi helyzetről, mi foglalkoztatja őket, hol jártak legutóbb és hová készülnek... Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A Kulcslyuk mai vendége Bodák János, az Ungvári Járási Kórház főorvos-helyettese.

– Népes családból származik?

– Sajnos nem. Egykeként éltem a tősgyökeres falusi srácok életét. Igaz, nagyon szerettem volna egy vagy több testvért. Irigyeltem azokat, akiknek voltak testvéreik. No de így sem volt silány gyerekkorom. Sőt! A szüleim elkényeztettek. A korombeliek közt az elsők közt volt például magnetofonom.

– Bizonyára sorra rendezte a házibulikat.

– Bár belevaló srác voltam, a bulikat nem igazán kedveltem. Szerettem viszont a jó zenét. Egyik kedvencem volt Roda Scott orgonaművész. Mivel a szomszédban Gencsi Béla bácsi is imádta az orgonamuzsikát, át-átvittem a magnót és együtt hallgattuk.

– Mikor érlelődött meg az elhatározás, hogy az orvosi pályát választja?

– Jó voltam biológiából, no meg a matematikát is szerettem. Nem voltam stréber diák, de jól tanultam az iskolában. Érettségi után azonban nem mertem nekivágni az orvosinak. Oda már akkor is sok pénzre és jó összeköttetésekre volt szükség. Honnan lett volna ilyesmije egy falusi gyereknek? Matematika szakra jelentkeztem, de "szerencsére" nem vettek fel. A katonaság után viszont első nekifutásra bejutottam az Ungvári Állami Egyetem orvosi karára, amit 1983-ban sikerrel be is fejeztem.

– "Sima" volt a pályakezdés?

– Akkoriban még a célvezénylés volt a divat. Velem is úgy volt, hogy valahová az unió keleti vidékére küldenek kétéves gyakorlatra. Szerencsére nem így történt. Már a negyedik évfolyamon megnősültem, s mire lediplomáztam, már a lányom is megszületett. Így aztán maradtam. Munkácson, majd Beregszászon klinikai patológusként kezdtem a szakmai gyakorlatot. Belgyógyász diplomám volt ugyan, de a holttestek boncolása remek iskola volt.

– Nem volt túl merész vállalkozás diákként családot alapítani?

– De, az volt. Csakhogy olyan csodálatos társra találtam, aki mellett eltörpültek a nehézségek. Rengeteg pluszmunkát kellett vállalni, hogy eltartsam a családot és ráadásul ingáztam is. Nem volt könnyű időszak, de sikerült elültetni a saját fámat. Azt követően lett egyszerűbb az életünk, hogy Csapra kerültem. Ennek már idestova húsz éve.

– Családcentrikusnak tartja magát?

– Mindenütt jó, de a legjobb otthon, a családom körében.

– Odahaza ki viseli a nadrágot?

– Nálunk nincs ilyen jellegű megkülönböztetés. Velünk él az édesanyám, akit a faluban Joli néniként ismernek és tisztelnek. Ő már rég nyugdíjas, de a konyha még mindig az ő birodalma. Jó, mert amikor este hazaérünk a munkából, ő mindig finom falatokkal vár. Odakint a kert és a háztáji viszont az én kompetenciám. Édesapám halála után a legkézenfekvőbbnek látszott, hogy a nyomdokaiba lépek. Tőle örököltem át a reggeli kávéfőzést is. Kertészkedés mellett sertéseket hizlalunk. A trágyahordás is rám marad, de ez nálunk természetes.

– Úgy hallottam, hogy szenvedélyesen szereti a természetet. Ezenkívül kiváló vadász és sporthorgász hírében áll.

– Valóban szeretem a természetet. A legjobb nyaralás a világon az egy-két hetes sátorozás a Latorca partján. Közel van, és csodálatos alföldi vidék. Ott teljes a kikapcsolódás. A rádióból csak a híreket hallgatjuk meg, a mobiltelefon pedig csak addig él, ameddig az akkumulátor bírja. Horgászni éjjelente vonulok le a partra és csakis harcsára. Fantasztikus élmény megharcolni egy 7–10 kilogrammos hallal. Igaz viszont, hogy halat soha nem eszek. A család ellenben imádja az általam szabadtűzön főzött halászlét, bográcsos ételeket.

– Vadászkalandok?

– Vadászni Lorddal, a derék német vizslával járok. Horgászni is gyakran elviszem. Ő is imádja a szabadságot. A legemlékezetesebb vadászatom talán a legelső volt. Hét vadkacsát vittem haza, aminek a feleségem nem nagyon örült. Aki pucolt már vadkacsát, sejtheti, miért...

Balogh Csaba