|
Kulcslyuk
"... a sikert nem lehet a babonára alapozni"
A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek köztisztviselők, politikusok, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, művészek, vállalkozók stb. gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Tudjuk, miként gondolkodnak az aktuális gazdasági, politikai, társadalmi helyzetről, mi foglalkoztatja őket, hol jártak legutóbb és hová készülnek... Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...
A Kulcslyuk mai vendége Péter Csaba vállalkozó, a megyei tanács képviselője.
A vállalkozók többsége kényszerből választotta a megélhetés biztosításának ezt a formáját. Ön is emiatt vágott bele?
Nem. Engem mindig is vonzott ez a pálya. A szüleim és a bátyám is kereskedők voltak, de nekem más foglalkozást szántak. Úgy gondolták, hogy autószerelő vagy lakatos leszek. Igyekeztek hát minél távolabb terelgetni ettől a szakmától. Nem sok sikerrel, mert én hajthatatlannak bizonyultam, és 1986-ban, a seregből való leszerelésem után meg is tettem az első lépéseket. 1989-ben már a Nagyberegi Fogyasztási Szövetkezet beszerzője, rá egy évre az egyik bútorokat és építőanyagot forgalmazó üzlet vezetője lettem. Befejeztem az egyetemet, s a rendszer- váltás után létrehoztam első saját cégemet, a Quadro vegyesvállalatot, mely későbbi vállalkozásaim alapja a volt. Nagy örömömre szolgál, hogy mára az ukrán piacon vezető helyen tartanak számon bennünket, s termékeink az ország szinte valamennyi településére eljutnak.
Mi a fő profiljuk?
A borászat, szőlőtermesztés és üdítőitalok gyártása.
Miért pont a borászat?
A Bereg-vidéknek valaha nagy hagyományai voltak ezen a téren, s mi ezt szeretnénk újjáéleszteni.
A jó bornak valóban nem kell cégér?
Inkább borkultúrára lenne szükség.
Egy vállalkozónak elsősorban kiváló gazdasági szakembernek vagy inkább furfangosnak és szemfülesnek kell lennie?
Többnyire furfangosnak, de Ukrajnában olyan dinamikusan fejlődnek a vállalkozások, nő a piac felvevőképessége, hogy csak egy valóban képzett szakember tud vele lépést tartani.
Ezért ült be ismét az iskolapadba?
Főként ez motivált, amikor az Irpinyi Adóhivatali Akadémián elkezdtem a tanulmányaimat. Most negyedik évfolyamos diák vagyok.
Mindenütt és mindenben látni kell az üzleti lehetőségeket?
Igen, de nem a gyors és nagy anyagi haszonra, hanem a piac működőképessége, a további fejlesztés lehetőségére kell koncentrálni.
A bort csak palackozza vagy fogyasztani is szokta?
Természetesen szeretem a jó bort, de ahhoz, hogy valaki valódi szakértője legyen, annak 3540 évig kell innia ezt a nedűt. Én még nem vagyok ennyi ideje a szakmában.
Szabadidő, kikapcsolódás?
Hat cég irányítása mellett nagyon kevés időm jut lazításra. Ha tehetem, télen síelek, mert ez nagyon megnyugtat és feltöltődést ad.
A vállalkozás felfutásával nőtt-e a barátai száma?
A régi barátaim az igaziak, akikkel együtt nőttem fel, de nyitott vagyok mindenki felé. Valójában nincs időm arra, hogy új barátokat szerezzek.
A képviselői munkája Ungvárhoz köti. Tehát ingázik Ungvár és Beregszász között. Mit szól ehhez a család?
Valóban szinte naponta megteszem az utat a két város között. A család bizony nehezen viseli a gyakori távolléteimet. Legtöbbször késő este érek haza, s a kislányom már alszik. Ő gyakran kérdőre von, hogy már megint hol voltam egész nap, s hová megyek.
Közel ezer embert irányít, ami nem egyszerű feladat. Gyakran kell felemelni a hangját?
Nem látom értelmét a kiabálásnak. A kollégáimat is mindig arra kérem, hogy a konfliktusokat, a problémákat ne veszekedéssel, kiabálással oldják meg. Inkább higgadtan próbáljuk megbeszélni a helyzetet, s közösen találjuk meg a kiutat.
Valóban nyugodt, megfontolt ember benyomását kelti. Soha nem szokott "kiborulni"?
Nagyon ritkán. Ilyenkor igyekszem valami jóra, szépre, például a családomra gondolni, s lassan a dühöm is elszáll. Átértékelem a dolgokat, s nem szégyellek bocsánatot kérni sem, ha erre szükség van.
Babonás?
Az üzleti szférában a sikert nem lehet a babonára alapozni.
Horoszkópját sem olvassa el?
Nem.
Három kívánsága?
Elsősorban egészséget kérnék magamnak és a családomnak. Mint vállalkozó nyugodt gazdaságpolitikát, mint cégtulajdonos sok jó szakembert kívánnék, akik segítenék a munkánkat, s így több szabad időnk lehetne...
Varga Márta
|