|
Sötét percek
Soványka zsákmány
Mindössze ötven hrivnyát és egy mobiltelefont zsákmányoltak azok a rablók, akik Alsóapsán támadtak meg egy helybeli vállalkozót. Az arcukat símaszk mögé rejtő elkövetők egy fekete BMW-be tuszkolták a sértettet és egy elhagyatott helyen megverték. A rendőrség eddig egy 17 éves fiatalembert vett őrizetbe. Nála találták meg ugyanis az elrabolt telefont. A tettestársak kilétét egyelőre homály fedi.
Hamis bankjegyek
Dollárral fizetett az egyik ügyfele egy huszti, magánpraxist folytató közjegyzőnek. A négy zöldhasút zsebre vágta, majd az ügyfél távozását követően elővette a bankjegyeket, melyekről döbbenten állapította meg, hogy hamisak. A közjegyző nyomban hívta a rendőröket. A hamis százdollárosokkal fizető kliensnek azonban nyoma veszett.
Kazánok és fűtés nélkül
Kirabolva, fűtetlenül találta lakását egy munkahelyéről hazatérő ungvári család. Az egyelőre ismeretlen betörők az ajtózárat felfeszítve hatoltak be a lakásba, ahol leszerelték és magukkal vitték a két gázkazánt.
Pórul járt stopposok
Lekésve az utolsó esti buszjáratot, autóstoppal próbált hazajutni falujába két fiatalember a Técsői járásban. Hosszas ácsorgás után meg is állt egy fekete színű autó. A vezető külleme nem volt éppen bizalomgerjesztő, de a férfiak haza akartak menni. Beültek a gépkocsiba, mely kicsit távolabb ismét fékezett és további három utast vett fel. A stopposok ekkor fogták fel, hogy valami nincs rendjén. Az autó lekanyarodott a főútról, majd egy helyen megállt. A stopposokat kifosztották, majd sorsukra hagyták. A rablók ellen körözést adtak ki.
Rabolt a volt feleség
Minden jel szerint elvált felesége rabolta ki azt a felsőremetei férfit, aki este hazatérve felforgatva találta a lakását. A kamrából eltűnt ötven liter bor, nyoma veszett egy télikabátnak és más apróbb holminak. Azt, hogy valóban a volt asszony rabolt, a további nyomozás hivatott kideríteni.
Pokolgép a kabátzsebben
Negyven deka robbanóanyaggal és öt darab elektromos detonátorral a zsebében sétálgatott Munkács utcáin egy férfi. A mozgó bombát a rendőrség "hatástalanította". Az őrizetbe vett foglalkozás nélküli fiatalembertől arra várnak választ, hogy mi volt a célja a pokolgéppel.
Csúszópénz jogosítványért
Bűnvádi eljárást indítottak az egyik szolyvai gépjárművezetői tanfolyam oktatója ellen, mert csúszópénzt kért és fogadott el. A tanítvány feljelentette a tanfolyam vezetőjét, aki 600 hrivnya ellenében sikeres vizsgát és gyors jogosítványhoz-jutást ígért.
|