|
Döntöttek is, meg nem is
Felemás döntést hozott a totalitárius kommunista rendszerek által elkövetett bűnök elítéléséről szóló, s már előre nagy vitát kavart határozattervezet ügyében az Európa Tanács parlamenti közgyűlése.
A dokumentum elfogadott része, az úgynevezett határozati javaslat szerint a múlt században hatalmon lévő kelet-közép-európai totalitárius kommunista rendszereket (amilyenek egyébként a világ több országában még mindig léteznek) kivétel nélkül az emberi jogok tömeges megsértése jellemezte. A képviselők leszögezték: az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elítéli a totalitárius kommunista rendszerek által elkövetett tömeges jogsértéseket, tisztelettel adózik az áldozatok emlékének, s felkéri azon tagállamok kommunista, vagy posztkommunista pártjait, amelyek ezt eddig nem tették meg, hogy vizsgálják meg saját múltjukat, s határolódjanak el a totalitárius kommunista rendszerek által elkövetett bűnöktől.
Ezt követően jött volna a határozati tervezet második része, az ajánlás: ebben a képviselők az Európa Tanács másik döntéshozó szervét, a miniszteri bizottságot kérték konkrét lépésekre, például egy független szakértői bizottság létrehozására, illetve a tagállamok felszólítására, hogy ők maguk vezessenek be emléknapot a kommunizmus áldozatai emlékére, s hozzanak létre e kérdésnek szentelt múzeumot. Ennek elfogadásához már kétharmados többségre lett volna szükség, amit nem sikerült elérni, így ez a rész nem lép hatályba.
|