|
Kulcslyuk
"...a pörköltömet még az anyósom is megdicséri!"
A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek köztisztviselők, politikusok, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, művészek, vállalkozók stb. gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Tudjuk, miként gondolkodnak az aktuális gazdasági, politikai, társadalmi helyzetről, mi foglalkoztatja őket, hol jártak legutóbb és hová készülnek... Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...
A Kulcslyuk mai vendége Szilvásy Zoltán, a Munkácsi 14. Számú Általános Iskola igazgatója.
Milyen egy roma iskolában dolgozni?
Mivel több mint tíz éve dolgozom itt, s immár két éve vagyok igazgató, bátran állíthatom, olyan, mint bármelyik másikban. Az igazgatók gondjai mindenütt hasonlóak. A gyerekek temperamentuma és mentalitása eltér az általunk megszokottól, de megértéssel és kellő odafigyeléssel ezt jó irányba lehet terelni. A tanártól függ, mennyire tud hatni a gyerekekre, s fegyelmet tartani. A gyerekeket szeretni kell, nemzetiségüktől függetlenül.
Honnan ered a sportszeretet, s miért lett testnevelő tanár?
Gyermekkoromtól a foci a mindenem. A nagyapám és az édesapám is űzték e sportot, én sem tudtam volna elképzelni az életemet nélküle. Így nem volt kérdéses, hogy milyen irányba induljak el a középiskola elvégzése után. Valójában edző szerettem volna lenni, ami mára részben meg is valósult, mert egy gyerekfocicsapatot irányítok.
Nem fáradt még bele az egész napos hajtásba, ricsajba?
Vannak napok, amikor úgy érzem, hogy mindenből elegem van, de reggelre kipihenem magam, s ott folytatom, ahol abbahagytam.
A saját gyerekeivel mennyire szigorú?
Ez jó kérdés! Otthon a feleségem a szigorúbb, ő foglalkozik velük többet, kérdezi ki a leckét.
A kicsiket is érdekli a sport?
A fiam a foci mellett aikido-ra is jár, tehát úgy tűnik, a sport szeretete nálunk apáról fiúra öröklődik.
A házimunkában szokott segíteni?
Ha alkalmam nyílik rá és kedvem is van hozzá, főzök. Büszke vagyok, hogy a pörköltömet még az anyósom is megdicséri! Ha kell, a salátakészítést is vállalom.
Kedvenc étele?
Széles a paletta: a körömpörkölttől a gőzön főtt gombócig minden jöhet. Az ismerőseim szerint, ha én eszem, mindenkinek megjön az étvágya.
Kedvenc évszaka?
Régebben a nyár, most már inkább a tavasz felé húz a szívem.
Utazás...
Szeretnék, de se időm, se elég pénzem nincs rá.
És melyik országot választaná?
Első helyen Olaszországot említeném, de nagyon kíváncsi lennék az afrikai földrészre is.
Barkácsolás?
Abban nem jeleskedem, ezt a munkát a szakemberekre bízom.
Társaság?
Szeretek kellemes társaságban jókat beszélgetni. Élvezem, ha mindenki jól érzi magát körülöttem.
Mihez kezdene, ha bezárnák az iskolát, s nem taníthatna?
Keresnék egy másikat!
Varga Márta
|