|
Emberek százai veszélyben
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek az Aknaszlatinai Sóbányából. Nemcsak a munkakörülmények mostohák, de a termelésvezetők a nagyobb haszon érdekében a természet törvényeit is figyelmen kívül hagyják, életveszélyes körülmények között is leküldik a fejtésbe a bányászokat.
Félő, hogy az ország egyetlen aranybányájában, a Nagymuzsalyi Zakarpatpolimetali Kft.-ben is hasonló veszély fenyeget. A hegy mélyében végrehajtott fúrások következtében keletkezett vágatokat nincs mivel betömni, feltölteni. Nem az anyag hiányzik, hanem a pénz, amiből meg kellene vásárolni a technikát, amivel az előírások szerint fel kellene tölteni a kitermelés hat éve alatt keletkezett üregeket. A mulasztás beomlásokkal, azaz a bányászokra és Nagymuzsaly lakóira nézve is életveszéllyel fenyeget.
A probléma komoly, semmiképpen sem halogatható és országos szintű megoldást igényel, fejtette ki újságírók helyszíni látogatásakor Olekszandr Babinyin, a kft. igazgatója.
A jelek szerint, szerencsére felismerte ezt a megyei vezetés is. Oleg Havasi, a megyei állami közigazgatás vezetője a helyszíneken járva tudósítónknak elmondta, hogy Kárpátalja és az ország szempontjából is rendkívül fontos mindkét bánya és az ott dolgozó közel ötszáz ember sorsa. Ezért sürgősséggel elkészültek a két vállalkozás anyagi helyzetének megerősítésére vonatkozó projektcsomagok, melyek rövid időn belül jóváhagyás végett a kormány elé kerülnek.
N. Sz.
|