|
Átadták az első nemzeti vízumot Ungváron
Koleszár Anett az Ungvárhoz közeli Palló település lakosa, de Budapesten tanul évek óta. Ő az első Kárpátalján, aki átvehette a nemzeti tartózkodási vízumot. Az első új típusú vízum átadására csütörtökön került sor Magyarország Ungvári Főkonzulátusának ügyfélszolgálati irodájában.
A vízumengedélyt átnyújtó dr. Nagy Attila konzul tudósítónknak elmondta: január elseje óta olyan 100-as nagyságrendű az érdeklődők száma. 50 ügyféllel a konzul személyesen is beszélgetett erre a célra külön interjúszoba áll rendelkezésre , elsősorban a támogató dokumentumok beszerzésének módjairól nyújtott felvilágosítást, konzultált a jelentkezőkkel. Véleménye szerint hamarosan 2530 konkrét kérelemmel lehet számolni csak Ungváron, de Beregszászban is kérelmezhető a nemzeti vízum.
Arra a felvetésünkre, hogy az átlagpolgár jobbára túl szigorúnak találja az engedély kiváltásának feltételrendszerét, Nagy Attila konzul így reagált:
A nemzeti tartózkodási vízum megszerzésének feltételei nem szigorúbbak, mint az ún. D-típusú vízumé. Mindkettő esetében a támogató dokumentumok a lakhatást és a megélhetést biztosító okmányok beszerzése a leglényegesebb elem, csupán céljaiban különbözik a két vízumfajta.
A kárpátaljai megyeszékhelyen a beadástól számítva 15 napon belül döntenek a kérelemről. Amennyiben az pozitív elbírálás alá esik, s miután a kérelmező megkapta a nemzeti vízumot és a kísérő okmányt, azzal 90 napon belül Magyarországon, a területileg illetékes állampolgársági hivatalban egy formális eljárás keretében juthat hozzá a tartózkodási engedélyhez, amivel a vízum érvényességéig korlátlan időt tölthet az anyaországban. Jelenleg egyébként még további három nemzeti vízumkérelem elbírálása van folyamatban az ungvári ügyfélszolgálati irodában.
Fontos tudnivaló, hogy a nemzeti vízum megjelenésétől függetlenül továbbra is a régi rend szerint kérelmezhető a C-típusú vízum. Viski János vezető konzul elmondta, naponta közel 400 ilyen jellegű kérelem fut be hozzájuk, az elbírálási idő pedig változatlanul 5 munkanap.
Dunda György
|