Európa – pontosabban annak nyugatabbi része – reszket, cidrizik. Átkozza a mínuszokat. A híradásokban másról sem hallani, mint arról, mi lesz, ha a medve ráül a gázvezetékekre. Persze a vezetés nyugtat: a hiányt legutoljára a lakosok érzik majd meg. Meg aztán nekik van mivel ugrasztani a nagy macit. Európa – pontosabban annak keleti része – reszket, cidrizik. Átkozza a mínuszokat (csak jobban, mert errefelé a mínuszok bizony nagyobbak, ha felkiáltójelek lennének, azt is mondhatnám, hogy az égig érnek). S ha a medve még nem is ült rá a vezetékekre, dollárokkal jól eltömte azokat. E vidéken ismerik a nagy maci morgását, tudják, mit jelent.

Szegény Grúzia. Még szerencse, hogy ott nincs ekkora fagyás, mert az ő tartalékaik egy napra elegendőek, s ha jól számolok, az az egy nap már vagy háromszor elmúlt.

A helyzet az, hogy mástól és máshogy félnek erre meg arra. Nevezhetnénk ezt a társadalomfejlődés különbségeinek. S ez nem csupán az energiafrontra igaz.

Mi fázunk és félünk mástól is. Olyasmiktől, amik jóval nyugatabbra amolyan nemes sportösszecsapásként, szellemi erőpróbaként zajlanak, viszont minél keletebbre megyünk, élethalálharccá válnak.

Természetesen elsősorban a választásokra gondolok. (Mi másra gondolhatnék az adott helyzetben, időszakban?!) Annak is kárpátaljai, pontosabban magyar vonatkozásaira. S szomorúan kell megállapítanom: semmilyen macis trükk nem kellett ahhoz, hogy a bíró még bele sem fújt sípjába, igazából még el sem kezdődött a mérkőzés, s mi már kaptunk néhány gólt, öngólt. Addig taktikáztunk – pontosabban addig pepecselt, morcoskodott a KMKSZ vezérkara –, míg sikerült elintézni, hogy a parlamenti meccsen pályára sem léphetünk. Pedig – hála Kovács Miklóséknak – kapitális esélyt szalasztottunk el.

Mert.

Ha legalább leülnek tárgyalni az UMDSZ vezetőivel a választási együttműködésről (legalább háromszor fel volt ajánlva), s netán sikerül valamilyen kompromisszumra jutni, akkor lehet, valamelyik centrista párt – a százezernyi magyar szavazatért – biztosan befutó helyre tesz egy (két?) közös jelöltet. Akkor bizony egészen biztosan komolyan vették volna a nagypolitikában is az ukrajnai magyarságot. Így viszont...

Addig cselezett a KMKSZ-csapat, míg az ellenfelet hozta gólhelyzetbe. S még azt sem kiálthatjuk: bunda.

Úgy tűnik, hogy a kulturális szövetség válogatottjának nem a győzelem, hanem az UMDSZ legyőzése a célja. Pedig ez nincs benne sem az alapszabályában, sem a programjában (ha csak időközben bele nem írták). A kárpátaljai magyarság érdekeinek felvállalása, képviselete és szolgálata viszont ott van (alapító tagként csak tudom!).

Hogy mindehhez mit szólnak majd a szurkolók, akarom mondani, a választók?

Majd elválik.

Horváth Sándor