2006. január 26., csütörtök Országos közéleti lap II. évfolyam, 11-12. (73-74.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Med+Info
Többet keres, ha iszik?

Első hallásra paradox következtetésre jutottak az amerikai gazdasági kutatóintézet munkatársai. A statisztikai adatokat összevetve arra jutottak, hogy az alkoholt fogyasztó emberek minimum tíz százalékkal több pénzt keresnek, mint antialkoholista társaik. Ugyanez a különbség a nőknél 35 százalékot tesz ki.

A legvalószínűbb, de legkevésbé igaz magyarázata ennek, hogy az italozók hatékonyabban dolgoznak, hiszen a mérsékelt ivás jótékonyan hat a szervezetre.

Ugyanakkor az ivás elsősorban a 20–30 évesekre jellemző, akik körében a szívbetegségek száma igen elenyésző. A felmérést végző egyik kutató szerint épp ezért helytelen a produktivitás okát az alkoholfogyasztásban keresni. Sokkal inkább hihető az a magyarázat, hogy az alkohol ugyanolyan termék, mint bármi más, s fogyasztása a jólét mértékével egyenes arányban nő. S még két tényező, amivel az italozók sikere megmagyarázható. A szeszes ital megkönnyíti a kapcsolatteremtést. A szeszimádó többet kommunikál, ezáltal több ajánlatot is kap. Másodszor, az italozó emberek nagyon nehezen alapítanak családot. Így munkájuk az egyetlen lehetőségük az önmegvalósításra...

A szülés okosabbá tesz!

A tudósok rájöttek, az anyaság ösztönzőleg hat a nők tanulási kedvére, illetve emlékezőképességére. A gyermek születésével kapcsolatos pozitív élmény pedig az agyban bekövetkező változásokkal függ össze, ami néhány évtizedig is eltarthat.

A Scientific American magazinban publikált tanulmányban a szerzők azt állítják, ilyenkor az édesanya agya igyekszik "felnőni", hogy meg tudjon felelni a vele szemben támasztott új elvárásoknak.

A gond csak az, hogy az anyukák többsége a szülés utáni első időben túl fáradt ahhoz, hogy észrevegye és ki tudja használni új szellemi adottságait.

Az agyban végbemenő pozitív elváltozások egyaránt köszönhetők a benne felszabaduló hormonoknak, a csecsemőről való gondoskodás idején bekövetkező szerkezeti átalakulásának.

Sőt, a nők akár a 100 éves kort is megérhetik, ha a harmadik X-en túl szülnek. Az agy ugyanis ekkor pluszenergiát kap az ilyen korban már jelentkező emlékezetromlás megállítására.

A férfiak bosszúállóbbak

Legalábbis ezt állítják brit kutatók. Szerintük a férfiak jóval nagyobb örömüket lelik abban, ha fájdalmat okozhatnak megbántójuknak, mint a nők.

A Nature magazinban megjelent kutatási eredményeket egy kísérletre alapozták, melynek során az agyban végbemenő változásokat vizsgálták mindkét nemnél. Míg az erősebbik nem képviselői végig dühösek és ridegek maradtak, a nők a kísérlet végére elpityeredtek.

A vendettára való hajlam, vélik a kutatók, a múlt öröksége, amikor is a férfi volt a biztonságos társadalom garanciája.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó