2006. január 26., csütörtök Országos közéleti lap II. évfolyam, 11-12. (73-74.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Felborultak, megfulladtak

Autósok telefonáltak be a Munkácsi Járásközi Közlekedésrendészet ügyeletére, hogy az Ungvár–Munkács főútvonal mentén a cservenyovói leágazásnál egy gépkocsi borult az árokba. A kivonult rendőrök kénytelenek voltak daruskocsit hozatni, mert a jégbe fagyott autót másképp nem lehetett kiemelni.

A jelek szerint a jármű betörte a sánc vizét borító jégpáncélt és alámerült. Csak a kerekei voltak a jég felett. Amikor a daru kiemelte, benne volt a járművezető holtteste is. A fiatalember nem a zuhanásba halt bele, hanem a jeges vízben megfulladt.

Amikor híre ment a tragédiának, és kiderült az áldozat kiléte, a helyszínre rohant egy házaspár a közeli Cservenyovóról. Azt mondták, hogy az autóban kellett ülnie az ő fiuknak is, aki a barátja volt a kocsi tulajdonosának. A helyszínen azonban nem látták nyomát a másik személynek.

A szülők annyira erősködtek és aggódtak, hogy a falubeliek nekiláttak feltörni a sánc jegét. Néhány méterre attól a helytől, ahol az autó feküdt, a jég alatt megtalálták a másik fiatalember holttestét is.

A borzalmas tragédiának nem voltak szemtanúi. Így a rendőrök is csak találgatnak. Feltételezhető, hogy az autó megcsúszott a síkos úton és a letérő kanyarulatánál beborult az árokba. A jég alá merülve a két 23 éves fiatalembernek esélye sem volt a menekülésre.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó