A jelentősebb szentek névünnepei általában a csillagászati hónap első, a naptári hónap utolsó dekádjára esnek. Apostol is jut majdnem mindegyikre, némelyik "fődekádra" kettő is.

Vízöntő havát Szent Pál – ahogy maga mondta –, a "legkisebb az apostolok között" képviseli. Ő nem tartotta magát méltónak az apostoli címre, mivelhogy korábban vezető szerepet játszott a keresztények üldözésében. Ám egy ízben, Damaszkuszba menet, az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és ezt hallotta: "Saul, Saul, mit kergetsz engem?" Az élmény hatására megtért, és a kereszténység nagy térítő apostola lett. Pál fordulása ennek a történetnek állít emléket.

Megtérésének Krisztus új szószólója névcserével adott nyomatékot. Ettől kezdve a zsidó Saul helyett római nevét, a Paulust használta (zsidó származása mellett római polgár volt születésétől fogva).

Az addig csak zsidók között térítő apostolokkal szemben Pál a pogányok misszionáriusa lett. A keresztény mozgalom ezzel a lépéssel indult el azon az úton, mely által világvallássá vált.

Január 25-én túl vagyunk már a tél felén, s várható, hogy az idő hamarosan jobbra fordul (ne a hazai, hanem a mediterrán éghajlati viszonyokra gondoljunk, a keresztény naptárt Rómában és Konstantinápolyban készítették). Az e napi időjárási jövendölések, mondókák világosan utalnak erre. Ennél nagyobb volt annak a jelentősége, hogy e naptól kezdve a Nap elhagyja a Tejutat, mondhatnánk, letér a Tejútról. Régen Eurázsia-szerte élt az a hiedelem, mely szerint a Nap útja korábban a mostanira merőlegesen, a Tejút mentén haladt. Az a tény tehát, hogy január utolsó harmadában a Nap elhagyja a Tejútnak és "jelenlegi", azaz valóságos pályájának kereszteződését, e hiedelem révén Pál megtérésének csodáját kozmikus léptékű jelképpé avatta.

A középkori Franciaországban január 25-e a kötélverők napja volt. Ekkorra már fonásra készen állt a len és a kender. A fonókban a hulladékból nagy tüzet raktak, s fehér len- és kendervászon ruhában körbetáncolták.

A kötélverők napjának tréfás-komoly szentje is volt a nem létező Saint Cordier ("Szent Köteles") személyében. Úgy tartották, hogy ő fonja azt a kötelet, amelyen az égiek utat találnak a földiekhez és viszont. Ez az égi kötél vagy lánc – s erre a görög mitológiától az uráli mondavilágig sok példa található – maga a Tejút volt.

Természetesen kérdezhetnénk, hogy jön Szent Pál a kötélhez? Nos, a választ a szentírás adja meg. A Pálról szóló rész több helyütt is a keresztények megkötözőjeként emlegeti az üldöző Sault. Később, már mint üldözöttet új barátai kötélen leeresztve menekítik ki Damaszkuszból. E kettő mellett még számos példát is említhetnénk.

T. V.