A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek – köztisztviselők, politikusok, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, művészek, vállalkozók stb. – gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Tudjuk, miként gondolkodnak az aktuális gazdasági, politikai, társadalmi helyzetről, mi foglalkoztatja őket, hol jártak legutóbb és hová készülnek... Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

Rovatunk mai vendége Kalabiska István munkácsi állatorvos, vállalkozó.

– Az emberek gyógyítása mindig nagy érdeklődést vált ki, s többet is beszélnek róla...

– Ez így igaz. Sajnos az állatorvosi szakma az utóbbi időben háttérbe szorult, s ez nagyon szomorú. De míg a földművesek, állattenyésztők sem kapják meg az őket megillető rangot és megbecsülést, addig az állatorvos sem reménykedhet kellő elismerésben és támogatásban.

– Mégis ezt választotta...

– Mindig szerettem az állatokat. Igaz, előbb tornatanárnak készültem. A nagyapám unszolására módosítottam elhatározásomon, amit a mai napig nem bántam meg. 1975-ben befejeztem a Lembergi Állatorvosi Egyetemet, s egy fél évig Zsitomir megyében dolgoztam. Akkor bevonultam a seregbe, s a szolgálati idő letelte után a Nagylucskai Körzeti Állatkórház főorvosa lettem, később a Munkácsi Járási Állategészségügyi Kórházban folytattam a munkát. Ahogy mondani szokták, a karrierem egyre feljebb ívelt, míg végül is járási főorvos lettem. Ezt a posztot tíz évig töltöttem be. 30 éves munkaviszonnyal a hátam mögött mégis úgy láttam jónak, ha váltok. Vállalkozó lettem.

– Akkor elszakadt az állatoktól?

– Nem egészen. Saját állatpatikát nyitottam, ami mind a mai napig működik.

– Van kedvenc állata?

– Van két kutyám és egy macskám, de nagyon szeretem a kisbárányokat és a borjakat.

– A családban van kinek átadni a stafétabotot?

– Egyik lányom sem lesz állatorvos. Igaz, az egyik gyógyítani fog, de embereket. Ő most doktorál a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, a másik a Budapesti ELTE másodéves hallgatója.

– A felesége szakmabeli?

– Neki van némi kapcsolódása az állatokhoz, mivel biológus.

– Tornatanárnak készült, tehát gondolom, sportolt is.

– Fiatalabb koromban versenyszerűen kosárlabdáztam, de szeretek asztaliteniszezni és teniszezni is. Igaz ritkán, de még ma is hódolok ennek a hobbimnak.

– És a foci?

– Nem rajongok túlzottan a labdarúgásért, de a bajnoki meccseket megnézem.

– Szabadidejében mivel foglalkozik?

– Számomra a legnagyobb kikapcsolódás, ha a családommal lehetek. Bizony elég kevés időt tudok nekik szentelni.

– Hol ismerte meg a feleségét?

– Társaságban találkoztunk, s immár 25 éve vagyunk házasok.

– Miben rejlik az együtt töltött negyedszázad titka?

– Erre talán egy ruszin közmondással tudnék felelni, amelyik körülbelül így hangzik magyarul: ha ura vagy a szavadnak, s rabja a becsületednek, akkor mindened meglehet. Természetesen türelemre, s megértésre is szükség van mindkét fél részéről.

– Van, amit még nagyon szeretne megvalósítani?

– Szeretném elősegíteni az emberek közötti jobb megértést és összetartást.

Varga Márta