| 2006. január 19., csütörtök |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 7-8. (69-70.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
A tegnap éjszakai havazás nem okozott különösebb fennakadást a közúti közlekedésben tájékoztatta az igazi Kárpáti Igaz Szót Olekszandr Kovalcsuk, a megyei állami közlekedésren-dészet közúti felügyeleti osztályának vezetője. »»
|
A rahói magyarság identitásának megőrzése, a nemzeti hagyományok ápolása megfelelő érdekképviselettel nemcsak megtartható, hanem fejleszthető is, jegyezték meg az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) rahói városi és járási közgyűlésén. Ez úgy biztosítható, ha aktívan veszünk részt a március 26-i választásokon, mondotta Gajdos István, az UMDP elnöke, aki bejelentette: Rahón a közeljövőben eMAGYAR-pontot hoznak létre. »»
|
Szerhij Szlobogyanyuk 40 éves. Az Ungvári Városi Tanács képviselője, a Miszto civil szervezet vezetője, az Afganisztáni Veteránok Megyei Szövetségének elnöke, az ungvári független szakszervezet, valamint a városi tanács szocialista frakciójának vezetője. »»
|
Változatlanul kiemelten foglalkoznak nemcsak az orosz és az ukrán lapok, valamint a sugárzott média a két ország között lassan végérvényesen rendeződni látszó gázárvitával, illetve annak következményeivel, hanem a vezető európai gazdasági kiadványok is elemeznek, jóslá-sokba bocsátkoznak. »»
|
Néha bizony nehéz eldöntenünk, hogy szerelem, vagy csupán barátság köt valakihez. Érzel-mi csapdába esünk, kétségbeesetten keressük a kiutat, a választ. »»
|
Régi megállapítás, mely Kárpátalja egészére vonatkozik: nem tudunk természeti kincseink-kel kellőképpen gazdálkodni. Érvényes ez ásványvízforrásainkra, folyóink halállományára, erdeink kororientált kifejezéssel élve biotiszta és emberi fogyasztásra kiválóan alkalmas terméseire, valamint magára az erdőre, a haszonfára, mellyel sajnos igen gyakran nagyon amatőr módon sáfárkodunk. »»
|
Míg a politikusok, a közvélemény az Oroszországgal kötött gáz-megállapodásnak elsősor-ban gazdasági, politikai vetületeit taglalja, az ökológusok, az egészségügyiek egy másik, nem kevésbé fontos következményére figyelmeztetnek. "A gázról a szénre való át-, pontosabban visszatérés az onkológiai megbetegedések számának növekedéséhez vezethet" állítják. Hogy minek alapján húzták meg a vészharangot a témában illetékesek? »»
|
Nehéznek, de eredményesnek nevezte a múlt évet Jurij Rahivszkij, Kárpátalja főrendőre. A megyei belügyi főosztály vezetője évértékelő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egyes bűncse-lekményfajták esetében sikerült visszaszorítani az elkövetések számát. Több éves folyamatos növekedést követően végre csökkent a fiatalkorúak által, a nyereségvágyból elkövetett bűntények száma és a vagyon elleni vétségekből is kevesebb volt, mint egy évvel korábban. »»
|
"Remélem, 2006-ban eljönnek hozzánk, Fabrice Tiozzóhoz és hozzám Párizsba, és foly-tatódhatnak a csaták." Michel Acaries promóter ezekkel a szavakkal búcsúzott tavaly október 22-én, Erdei Zsolt Mehdi Sahnoune elleni sikere után a sajtótájékoztató résztvevőitől, és a L'Équipe című francia lap értesülései szerint van esély rá, hogy a randevú ha nem is Párizsban, de Lyonban már az idén májusban összejöjjön. »»
|
Hétfőn elfogadták a február 10. és 26. között sorra kerülő torinói téli olimpia költségvetését, s ezzel biztosított a játékok pénzügyi háttere. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |