2006. január 17., kedd Országos közéleti lap II. évfolyam, 6. (68.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Hogyan tartsunk szárnyasokat?

A madárinfluenza terjedése miatt elképzelhető a szárnyasok vásárlásának jelentős visszaesése. Viszont, aki nem hajlandó lemondani a híres magyaros csirkepaprikásról, s azt jóízűen akarja elfogyasztani, jól teszi, ha maga tart baromfit.

A házi tyúktartás egyébként is kedvezőbb összetételű, színű tojás termelését eredményezi, s az állatok húsa is ízletesebb, mint a zártan, intenzív viszonyok között nevelt társaiké. Igaz, növekedésük lassúbb, s nem is mindegyik fajta megfelelő e célra. A húshibridek fejlődési esélye csak a számukra elkészített takarmánykeverék etetésével biztosítható. A magyarországi parlagi fajták, a sárga, a magyar kendermagos lassúbb fejlődésű, de kevésbé igényes.

A gazdának kell eldöntenie, hogy milyen céllal tart baromfit, mert ennek megfelelően kell a tartási viszonyokat kialakítania. A brojlercsirkét megfelelő hő- és páratartalmú zárt helyen, megfelelő táp etetésével érdemes nevelni. Hasonlóan kell gondolkodni a tojóhibridek tartása esetében is.

A parlagi fajták más természetűek. Szeretnek kapirgálni, megkeresik az élelmet – mondják róluk, de manapság már ők is "el vannak rontva". A kelleténél több takarmányt kapnak. Nyáron csipegetik ugyan a füvet, de már nem a régi intenzitással. Pedig ezeknél a fajtáknál könnyebb a csibenevelés. A védelmet, melegítést, páratartalmat, az élelemszerzés tudományát a kotlóstól megkapják.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó