|
Telepítsünk-e vagy sem?
Hitel kapható, de csak megfelelő fedezet esetén
Remeczki István az ungvári járási Tarnócról azzal fordult szerkesztőségünkhöz, hogy bár az állam meghirdette a gyümölcsösök telepítésének támogatását, mégsem mer belevágni. Mégpedig azért, mert ismeretei szerint vannak olyan gazdák, akik a bankhitel felvétele után az államtól végül mégsem kaptak semmit.
Ez csak abban az esetben fordulhatott elő, ha az illető vagy nem nyújtotta be a szükséges dokumentumokat, vagy ha megtette, azok hiányosak voltak válaszolta megkeresésünkre Nagy István, a megyei mezőgazdasági főosztály helyettes vezetője. A telepítéshez először is el kell készíteni a szükséges tervdokumentációt. Ebben partner az ungvári "Ukrgyiproszad" Ukrán Állami Kertészeti és Szőlészeti Tervezőintézet. A tervben pontosan le kell fektetni, hogy mekkora területen tervezik a telepítést. Gyümölcsös, szőlőültetvény és bogyósok esetében az állam nemcsak a kamatokat, hanem a hitel teljes összegét megtéríti. Zárójelben megjegyezném: ez már csak két évig lesz így, azaz addig kell belevágni.
Milyen további lépésekre van még szükség?
A beruházás költségeinek megtérítéséhez szükséges, hogy az illető a tervdokumentáció után kérvényt is benyújtson a megyei mezőgazdasági főosztályhoz. Ezt megvizsgálja az e célra létrehozott bizottság. Amennyiben a tervdokumentációt elfogadják, a gazda arra a listára kerül, akiket az állam kompenzál, s felveheti a szükséges hitelt, majd ezután az államtól megkapja a támogatást.
Megyénkben több pénzintézet is biztosít hitellehetőséget telepítésre. Ezek feltételei és kamatai között akadnak bizonyos különbségek. A gazda maga választhatja meg, hogy melyik bank kedvező számára.
De csak az kaphat hitelt, aki megfelelő fedezettel rendelkezik.
Mennyi idő alatt dönt a bizottság?
Tavaly havonta egyszer ülésezett. Az idén is ez lehet a gyakorlat.
A 2005-ös telepítés után is be lehet nyújtani a tervdokumentációt?
Ezt még nem tudom megmondani. Finanszírozási szempontból ugyanis a múlt évet már november 15-én lezártuk. Hogy beadható-e a kérelem, az nagyrészt attól függ, hogy erre a célra az idén mennyi pénzt kap Kárpátalja. Tavaly gyümölcsös, szőlő és bogyós növények telepítésére 6 millió 472 ezer hrivnyát kaptunk, amit fel is használtuk, azaz átutaltuk a gazdáknak. 2006-ra több mint 17 millió hrivnyát kértünk.
Ez azt jelenti, hogy az idén háromszor annyit lehet telepíteni.
Bár a múlt évben teljesen kihasználtuk az említett összeget, még többet is telepíthettek volna a gazdák. Mert ha több tervdokumentáció fut be, akkor év közben újabb támogatást kértünk volna. Erre volt lehetőség, ugyanis egyes megyékben a kiutalt összeget nem használták fel, és igény esetén Kárpátaljára csoportosították volna át, legalábbis egy részét.
Tavaly legnagyobb arányban a Munkácsi, az Ungvári, a Beregszászi és a Nagyszőlősi járásban folytak telepítések. A nagyobb vállalatok közül a Kotnar, az Aisberg, a Leánka vagy a nagyszőlősi borgyár is telepített. Azaz a hitelek nagy részét is ezekben a közigazgatási egységekben vették fel. A hegyvidéki járásokban a rossz adottságok miatt nem nagyon próbálkoznak gyümölcstermesztéssel.
Tóth Viktor
|