| 2006. január 12., csütörtök |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 3-4. (65-66.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Az ukrán politikai élet legalábbis a kormányválságok tekin-tetében egyre inkább hasonlít az egykori olasz módira, amikor is az itáliai miniszterelnökök gyorsabban cserélték egymást, mint a gép-kocsik a Fiat futószalagán. »»
|
Az optimista ember s olvasóink miért ne lennének azok? az új esztendő első napjaiban általában kellemes meglepetésekre számít, ám az élet, amibe mindenekelőtt a pénztárcáját érintő legérzékenyebb dolgok a közműdíjaktól az egyéb díjtételekig sok minden tartoznak, gyakran megtréfálja. Sokszor bizony igen keményen. »»
|
Kárpátalján nem volt és nem is lesz zavar a gázszolgáltatásban, tájékoztatta a médiát Oleg Havasi, a megyei állami közigazgatás elnöke. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fűtőanyag-tartalékok terén minden a legnagyobb rendben volna. Alternatív energiaforrások alkalmazására és a földgáz fogyasztásának mérséklésére van szükség, figyelmeztetnek a szakemberek. »»
|
A Beregszászi Járási Állami Közigazgatás korábbi elnökének menesztése a gazdasági mélyrepülés ismeretében nem okozott különösebb meghökkenést. Az új elnök, Sepa László múlt év decemberi kinevezése azonban sokak számára meglepetésként hatott. »»
|
Ukrajna egyik legnagyobb kőolajfinomító társasága, az Ukrnafta részvénytársaság működé-sét egyre több kritika érte az elmúlt hónapokban. A vezetőség éppen emiatt hívta össze a részvényesek rendkívüli közgyűlését. Valósak-e vagy sem a lassan már európai mércével is jelentős vállalatot ért bírálatok? »»
|
A SzevljusSanders alapítása óta Nagyszőlős legjobban prosperáló vállalatának számít. Aki nem tudná: kiváló minőségű ágyneműt varrnak itt most jön a jövedelmezőség kulcsa Ukrajnában előállított szövetből. Kolumbusz tojása, hogy a termelési vertikum minél több elemét a viszonylag olcsó Ukrajnába telepítve működjön egy cég. A Sandersnél tehát nem haboztak, hanem a nagyszőlősi varróüzem alapanyagellá-tásának céljából Ilosván textilszövödét alapítottak. »»
|
A szülők gyakran aggodalmaskodnak gyermekük duzzadt nyirokcsomói miatt. Holott az esetek döntő többségében fölösleges aggodalomról van szó, ha ugyanis megnagyobbodtak, azt jelenti: ellátják feladatukat. Az alábbiakban Halina Pereszoljak immunológus elmondja, mikor kell nyugtalankodnunk. »»
|
Kárpátalja egyik büszkesége, a 2005-ös évet még Zakarpattya néven kezdő, majd Kárpáti-UNE-ként befejező élvonalbeli női kézilabdacsapat múlt évi teljesítménye nehezen jellemezhető egyetlen kifejezéssel. Az együttes, beásva magát a 45. helyre, meglehetősen langyos teljesít-ményt nyújtott, többnyire papírforma- meccseket játszott, az erősebbektől kikapott, de a gyen-gébbeket sem mindig győzte le, ami nem igazán közönségvonzó. A szurkolók többet vártak. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |