A Kis- és Nagyszelmenc közötti határátkelő megnyitásában vitathatatlan érdemei vannak Csáky Pálnak, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettesének, a Magyar Koalíció Pártja egyik prominens képviselőjének. Nem véletlen, hogy ő volt az, aki a szalagok átvágásával hivatalosan is átadta rendeltetésének a határátkelőt. Az ünnepélyes határnyitást követően kérdeztük a megvalósítást megelőző folyamatokról az ismert szlovákiai magyar politikust.

– Mennyire volt nehéz a Magyar Koalíció Pártjának meggyőzni a szlovák kormányt a határnyitás szükségességéről, hiszen itt kifejezetten magyar igényről volt szó?

– Nem volt nehéz. Vélhetően azért nem, mert a magyar társadalmi szervezetek jelentős támogatást nyújtottak a határ mindkét oldalán. Az Európa Tanács és az amerikai kongresszus, az Európai Unió, az Európai Parlament részéről megnyilvánuló igény után a szlovák kollégák számára is világossá vált, hogy a határátkelőhelyet létre kell hozni. A nyitás egyébként konkrét igazolása annak, hogy igenis fontos a Magyar Koalíció Pártjának a kormányzati szerepvállalása. Én miniszterelnök-helyettesként látogattam Kijevbe, s ilyen minősítésben felhatalmazásom volt négyszemközti beszélgetést kezdeményezni az ukrán elnökkel, a miniszterelnökkel és a külügyminiszterrel, amit meg is tettem.

– Röviden vázolná a sikerhez vezető utat?

– Számomra nagyon érdekes volt az a mechanizmus, ahogy ez megvalósult. 2005 márciusában a szlovák fél javasolta az országok közötti kétoldalú szerződés módosítását. Ugyanis valamennyi határátkelőhely működését kétoldalú szerződés szabályozza. A szlovák kormány a szelmenci határnyitás mellett döntött, s ehhez kértük az ukrán fél beleegyezését. A dokumentumot elküldtük Kijevbe, ahol pozitívan reagáltak felvetésünkre.

– A nyitás kissé mégis elhúzódott.

– Az ukrán kormányválság egy kicsit visszavetette a folyamatot. Tény, hogy Viktor Juscsenko hozzájárult a kérdés megoldásához. Emellett az ukrán kormányfő, Jurij Jehanurov pozsonyi, Mikulás Dzurindával folytatott tárgyalásán a szlovák miniszterelnök az általunk készített jegyzetek alapján tájékoztatta kollégáját és kérte a kérdés rendezését. Eduard Kukan külügyminiszter is több alkalommal ugyanezen kérdéssel fordult Borisz Taraszjukhoz. Én végül is véletlenül kerültem közel a dolog megoldásához. Kijevben jelentős nemzetközi konferenciát szerveztek a narancsos forradalom egyéves évfordulójára, több állam- és kormányfő részvételével. A szlovák köztársasági elnök nem tudott részt venni, és engem kértek fel arra, hogy képviseljem az országot. Azt válaszoltam: rendben van, egy feltétellel. Kérek az ukrán államfőtől és a külügyminisztertől egy tízperces beszélgetést, mivel a szelmenci határkérdésről személyesen szándékozom velük tárgyalni. Még a konferencia kezdete előtt futár hozta az ukrán kormány jegyzékét, amelyben informáltak bennünket, hogy elfogadták a javaslatunkat, s megnyílik a határátkelőhely.

Volt azonban egy zavaró momentum: január 1-i hatállyal lépett volna érvénybe. Fölvetettem, nem lehetne-e egy technikai határnyitást végezni már karácsony előtt. Végül az ukrán fél elfogadta javaslatunkat, s így már karácsony előtt megnyílhatott a határátkelőhely.

Tudom azonban, hogy nagyon sokan vannak olyanok a nagyvilágon, akik sokat tettek ez ügyben, és szerettek volna itt lenni. Ám az idő rövidsége miatt ez nem sikerült. Ezért javasoltam 150 ezer korona felajánlásával, hogy a két község rendezzen a nyár folyamán közös falunapot. A két polgármester már szervezi is. Erre mindenkit meghívhatnak, aki a történelmi határnyitást bármilyen vonatkozásban is magáénak érzi, s közösen ünnepelhetnek!

Tóth Viktor