2005. december 27., kedd
Országos közéleti lap
I. évfolyam, 60. szám

Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
Bekötötték Kaká fejét

Egy Sao Paulo-i evangélikus templomban esküdött örök hűséget menyasszonyának Kaká, az AC Milan labdarúgócsapatának brazil csillaga.

Az esküvői szertartáson szinte a teljes brazil válogatott megjelent, és a 23 esztendős csatár 600 meghívott vendég előtt mondta ki a boldogító igent Caroline Celicónak, a világszép 18 éves modellnek. A valójában Ricardo Izecson dos Santos Leite névre hallgató játékos 2003-ban a Sao Paulótól került a milánói piros-feketékhez, ahol lendületes és eredményes játékával hamar a szurkolók legnagyobb kedvence lett. A középpályás első évében bajnoki címet szerzett a Milannal, ráadásul a játékosok szavazatai alapján rögtön kiérdemelte a Serie–A legjobb futballistájának járó elismerést.



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó