A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek – köztisztviselők, politikusok, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, művészek, vállalkozók stb. – gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Tudjuk, miként gondolkodnak az aktuális gazdasági, politikai, társadalmi helyzetről, mi foglalkoztatja őket, hol jártak legutóbb és hová készülnek... Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A Kulcslyuk mai vendége Stark István viski építész, a magyarországi Teleki László Alapítvány munkatársa.

– Volt a családban építész?

– Nem, de én már a középiskola utolsó évében eldöntöttem, hogy vagy építész leszek, vagy semmi más. Nem annyira a tervezés, mint inkább a kivitelezés vonzott. Első nekirugaszkodásra nem vettek fel az egyetemre, de nem hagytam annyiban, s a sorkatonai szolgálat után újra nekivágtam. Akkor már sikerült. 1983-ban végeztem el az egyetemet, s azt követően a helyi kolhoz építőbrigádját irányítottam egyik kollégámmal. Majd öt évig dolgoztam Magyarországon.

– Hogyan került kapcsolatba a Teleki Alapítvánnyal?

– 1998-ban Visk vezetése felkért, hogy vegyek részt az árvíz utáni újjáépítésben. Elvállaltam a munkát, s itthon maradtam. Alig egy év alatt 33 házat építettünk fel. 2000-ben kerestek meg a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma mellett működő Teleki László Alapítványtól, hogy készítsek egy részletes felmérést Kárpátalja templomainak állapotáról. Örömmel elvállaltam a feladatot, s igyekeztem a legjobb tudásom szerint végezni a munkát. A megbízóim meg voltak velem elégedve, s felajánlották, hogy vegyek részt a gyakorlati munkában is. Azóta az Alapítvány munkatársa vagyok.

– A szakmája nagy pontosságot, precizitást kíván. A magánéletben is ehhez tartja magát?

– Idővel óhatatlanul kialakul a beidegződés, hogy mindig pontosnak kell lennem.

– Saját tervezésű a háza is?

– Nem, mert az még az egyetem elkezdése előtt épült.

– És mi a véleménye az egyre jobban elterjedő üvegpalotákról és a várkastélyokat utánzó épületekről?

– Sajnos, a legtöbbjük giccsesre sikeredik. A különböző építészeti stílusokat keverik, ami nem a kívánt eredményt hozza. S az is előfordul, hogy a szép műemlék jellegű épületrészeket befalazzák, elfedik, s egy silányabb, az épület jellegétől teljesen idegen résszel helyettesítik. Aki építkezni kezd, annak már az elején el kell döntenie, hogy a modern vagy a régi stílust részesíti előnyben.

– Van vagy lesz építész a családban?

– Nincs és nem is hiszem, hogy lesz. A feleségem közgazdász, a lányom, aki már férjnél van, a Munkácsi Humán Pedagógiai Főiskolán tanul. A fiam menedzsernek tanult. Hogy az unokáim milyen pályát választanak, azt még megjósolni sem tudom.

– Sport?

– Valaha kézilabdáztam, de most már csak a barátokkal focizok néha egy kicsit.

– Mennyire otthonos a konyhában?

– Ha kell, segítek a feleségemnek. Főzök is, ha úgy adódik, de nem sok időm van rá. A mosogatást nem vállalom.

– A gépkocsiját egyedül javítja?

– Azt vallom, hogy mindenki maradjon a maga szakmájánál, ezért szakemberre bízom.

– A katasztrófafilmek gyakori jelenete az épületek leomlása. Észreveszi benne a bakit?

– Természetesen. A rendezők a látványra "hajtanak", s a néző elkápráztatása a cél. Ezért a televízió vagy a mozivászon előtt ülők nem azt figyelik, hogy az épület megfelelő szögben és jó irányban dől-e, hanem arra összpontosítanak, hogy életben marad-e a főszereplő stb...

– Féltékenység?

– Második éves egyetemistaként nősültem. Eleinte voltak kisebb féltékenységi jelenetek, de az eltelt 29 év alatt nagyfokú bizalom alakult ki közöttünk.

– Ha turistaként van külföldön, mit néz meg először, a kirakatokat vagy a műemlékeket?

– Ott sem tudok kibújni a bőrömből: a régi épületeket keresem fel.

– Ha valami oknál fogva nem irányíthatna több építkezést, mihez kezdene?

– Hmm... Lapátot vennék a kezembe és segédmunkásként dolgoznék tovább... az építkezésen...

– Könnyen kiborul?

– Béketűrő ember vagyok. Sokáig tartogatom magamban a dühömet, de ha kiadom magamból, az nagyot szól...

– Mániái?

– A feleségem az epés megjegyzéseimet szokta a fejemre olvasni.

– Haragtartó?

– Nem, de találok rá alkalmat, hogy szóvá tegyem az engem ért sérelmet.

– Három kívánság?

– Hogy tudjanak boldogulni a gyermekeim, szeretnék egy új kocsit és nyugodt öregkort.

Varga Márta