2005. december 17., szombat
Országos közéleti lap
I. évfolyam, 56. szám

Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
A Boksay Alapítvány közbelépett
Öcsi nem zárható piaci bódéba

A szépemlékű Szemán Ferenc (Öcsi) festőművész özvegye Erfán Ferenc, a Boksay József Alapítvány elnöke társaságában a napokban szerkesztőségünkben járt. Katalin asszony elmondása szerint a művész Fedinec utcai alagsori lakására szemet vetettek a mellette lévő piac tulajdonosai. A bazár újonnan kinevezett igazgatónője, Tamara Kucserjava megjelent egy igazolással, miszerint a piac felügyelőségének az ingatlanra hétéves bérleti szerződése van. Az engedély birtokában különböző építkezéseket terveznek, amely a piac terjeszkedését szolgálná.

– Egyrészt nincs joguk beépíteni ezt a területet, hiszen a hely a város történelmi belvárosához tartozik – fejtegeti Erfán Ferenc. – Biztonsági és tűzbiztonsági előírások szerint itt hagyni kell egy átjárót az árusok és vásárlók részére. Ami érdekes ebben a történetben, hogy korábban az egyik ungvári magyar társadalmi szervezet ugyanitt kért egy helyiséget könyvesbolt kialakítására, akkor a város főépítésze azzal hárította el a kérvényt, hogy ide tilos bármit építeni. Azóta már hivatalos engedéllyel kialakítottak ott egy virágüzletet.

– Az üggyel kapcsolatban megkerestem Viktor Pogorelov polgármestert és elmondtam, hogy tudomásom szerint egy bérleti szerződés még nem jogosít fel senkit építkezések folytatására – kapcsolódik a beszélgetésünkbe Katalin asszony. – Nos, igazat adott nekem és ígéretet tett arra, hogy közbenjár az ügy békés megoldása érdekében.

Az alapítvány elnöke elmondta, a piac kaotikus beépítése így is ront a belváros történelmi arculatán. Ha most egy irodát vagy valamilyen kereskedelmi egységet létesítenek azon a helyen, megváltozik Ungvár központja.

– A piac igazgatónője felajánlotta ugyan, hogy költözzek el, de én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni – jelenti ki határozottan Katalin asszony.

Az ok prózai: ide köti minden emlék, ami Öcsivel kapcsolatos. A Boksay Alapítvány pedig más társadalmi szervezetekkel karöltve egy táblát szeretne állítani Szemán Ferenc emlékére, művészeti szalont kialakítani a tehetséges fiatal képzőművészek részére.

– Határozottan ellenzünk minden olyan kezdeményezést, amely a kulturális értékek, a szellemi központ megakadályozására irányul – jelenti ki az alapítvány elnöke. – Nem szabad engednünk, hogy egy ilyen lokálpatrióta, egy ilyen nagy művész, mint Szemán Ferenc emléke, szellemi hagyatéka megsemmisüljön, feledésbe menjen. Az általam képviselt szervezet ezért egy kulturális központ megalakítását, egy tehetséggondozó stúdió megnyitását vette tervbe, amely az épület emeleti részén, a művész egykori műtermében kapna helyet. Ugyanitt lenne az emlékmúzeum is, amely a művész hagyatékából állna össze.

Természetesen kíváncsiak voltunk Tamara Kucserjava, a Korjatovics téri piac igazgatónőjének álláspontjára is.

– A művész úr özvegye megnyugodhat. Most jövök Viktor Pogorelovtól. Az irodaépület terve meghiúsult, mert a polgármesteri hivatal többszöri kérvényezésre sem adta meg az engedélyt számunkra – nyilatkozta igen lehangoltan az igazi Kárpáti Igaz Szónak.

Vagyis minden megoldódott, mégis kialakulhat a művész házában az oly régen áhított szellemi központ. Bízunk benne, hogy ennek már semmilyen akadálya nem lesz ...

Fedák Anita



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó