2005. december 13., kedd
Országos közéleti lap
I. évfolyam, 53. szám

Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
Negyvennégy év a pályán
A fizika és a festészet jól megfér egymás mellett

2005 a fizika éve. A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban egy egész hét e tudomány jegyében telt el. A kezdeményező, Győrffy István fizikatanár immár negyvennégy éve tevékenykedik pedagógusként. Egykor engem is tanított. Győrffy István

– Már régen fel akartam tenni a kérdést: miért éppen a fizikát választotta?

– Édesapám villanyszerelő volt, én pedig állandóan ott lábatlankodtam körülötte. Kiskoromtól érdekelt az áramkörök összeállítása, konnektorjavítás, minden, aminek köze volt az elektromossághoz. Tehát az alapokat édesapámtól tanultam. Nagyobbrészt ez ösztökélt, hogy a gépekkel foglalkozzam, ami, természetesen, hozzátartozik a fizikához.

Elvégezve az egyetemet, Nagyberegre kerültem, ahol jó pár évig matematikát tanítottam, emellett az igazgatóhelyettesi posztot töltöttem be. Onnan Beregszászba, a 8-as számú középiskolába helyeztek át fizikatanárnak. Ott egy jó fizikai szertárt sikerült létrehoznunk.

Lassan tíz éve tanítok a gimnáziumban. Nagyon jó tanítványaim vannak. Többen közülük híres egyetemeken folytatják tanulmányaikat. Sikerrel.

– A közelmúltban Ön is több elismerésben részesült.

– Igen. Februárban Ungváron vehettem át a 2005-ös év legjobb fizikatanárának járó elismerést, ezt követően a járási oktatási osztály tüntetett ki dicsérő oklevéllel. A tanítók napja alkalmából ugyancsak járási szinten kaptam meg a legjobb tanárnak járó oklevelet. A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés évek óta támogatja gimnáziumunkat. A testület úgy döntött, hogy megjutalmazza gimnáziumunk legjobb tanárát, és diákját. Megtisztelő, hogy kollégáim engem tartottak méltónak az Év tanára címre.

– Negyvennégy év hosszú idő. Meglátása szerint most, 2005-ben vagy a múlt században voltak jobb lehetőségek a tanítás terén?

– Mit mondhatnék? Most a gimnáziumban, úgy érzem, hogy biciklizni tanítunk bicikli nélkül. Szaktanterem nincs, felszerelések úgyszintén nincsenek. Pedig a fizikát akkor lehetne még jobban megtanítani, ha szemléltetni is tudnánk. Végül is a tanulók el vannak nélküle – bizonyítják az elért sikerek –, de számomra nagy öröm lenne, ha nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is elsajátítanák az anyagot.

– Ön két fiúgyermek édesapja. Örökölték-e a fizika, a matematika szeretetét?

– Ilyen tekintetben nem lehet párhuzamot vonni. Lacinak nem tudtuk megadni azt, amit Gábornak, a kisebbiknek. Lászlót a 8-as iskolában nem volt lehetőségem a legmagasabb szinten felkészíteni, mégis rögtön bejutott az ELTÉ-re. Kisebb fiunk most a beregszászi főiskolán tanul. Egyébként Gábor is nagyon jó fizikus volt, sőt a tantárgyi vetélkedőkön több helyezést ért el, mint annak idején László.

– Mik Pista bácsi további tervei?

– Néhány évet még szeretnék eltölteni a katedrán, s aztán már csak a festészetnek fogok élni. A kollektíva nagy részének már van Győrffy István festménye. A tehetséget egyébként édesanyámtól örököltem, s azon az ágon híres művészek is vannak, például Németh Irénke. Az alapfogásokat tőle lestem el. Nagyobbrészt tájképeket, csendéleteket festek.

Hegedűs Csilla



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó