Hajdanán nagy divatja volt annak, hogy a fiatalok valamelyik "szovjet" nagyvárosban végezzék felsőfokú tanulmányaikat. Manapság talán kevesebben merészkednek a hágón túlra, bár az ott tanuló magyar diákok számát senki sem tudja pontosan. Egyvalami biztos: a 21 éves, beregszászi születésű Kovács István közéjük tartozik.

– Beregszász jóval messzebb van Kijevtől, mint Budapesttől...

– Valóban, de a Kijevbe kerülésem sem egy rövid történet. 1999-ben fejeztem be a Beregszászi Zeneművészeti Iskolát. Ekkor döntöttem el, hogy a zenei pályán maradok, s felvételiztem az Ungvári Közművelődési Szakközépiskola népzenei szakára. Miután felvettek, Lénárt Sándor vezetésével két évig tanultam cimbalmozni. 2003-ban befejeztem a szakközépiskolát, és felvettek cimbalmosnak a megyei filharmónia népi együttesébe.

Az itt töltött két év alatt nagyon sok helyen léptünk fel, például Portugáliában, Franciaországban és Olaszországban. Közben pedig a tanárom, Volodimir Korolenko vezetésével folyamatosan készültem.

Az idén felvételiztem a Kijevi Művészeti Egyetemre. Fel is vettek, méghozzá azonnal a harmadik évfolyamra, zeneművészeti szakra.

– Hogyan sikerült beilleszkedned az ukrán közegbe, a nagyvárosba?

– Az évfolyamtársak, tanárok nagyon kedvesek, megértőek, amiben tudnak, segítenek. Sőt, valahol büszkék is arra, hogy az egyetem több mint tízezer diákja között egy kárpátaljai magyar is van. A nyelv egy kicsit még nehéz, viszont igyekszem mindjobban elsajátítani. Ebben is segítenek.

– Nem gyötör a honvágy?

– Nagyon hiányzik Kárpátalja. Viszont itt, Kijevben is vannak magyarok, tudomásom szerint 260-an. Birta Mihály közreműködésével megismerkedtem a Magyarok Kijevi Egyesületével, tagjaival. Minden csütörtökön összejárunk. Ezenkívül havonta egyszer református istentiszteletre is sor kerül Pocsai Vince beregszászi tiszteletes jóvoltából. Összetartunk.

Tóth Viktor