Kedvenc idézeteim közé tartozik George Sand francia írónő aforizmája: "Az ember nem születik jónak vagy rossznak, az ember olyanná válik, amilyenné nevelik." De ki nevelje? A szülő vagy az iskola? A pszichológusok már megtalálták a választ: együtt, mindkettő. Bodnár Angelika gyermekpszichológussal az iskolán belüli lélekgyógyászat rejtelmeiről beszélgettünk.

– Egy tavaly életbe lépett rendelet szerint minden oktatási intézménynek rendelkeznie kell pszichológussal. Rosszabbak lettek a gyerekek?

– Ungváron minden tanintézetben, sőt az óvodákban is szakképzett lélekgyógyászok praktizálnak, megyei viszonylatban ez a szám 70 százalékos. Szükségességükhöz nem férhet kétség, hiszen nagyon sok problémát csak ők képesek megoldani. A gyerekek nem lettek rosszabbak, csak a felnőtteknek lett kevesebb idejük arra, hogy foglalkozzanak velük.

– Melyek a leggyakoribb problémák a fiatalok körében?

– Első helyen a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek beilleszkedését említeném. Szomorú, de tény: a fiatalok az öltözködés és az anyagi háttér alapján ítélik meg kortársaikat. Ma nem az a "legjobb fej" az iskolában, akinek kitűnő a bizonyítványa, kiemelkedő a tudásszintje, hanem aki a legutolsó divat szerint ruházkodik, akinek otthon a legjobb márkájú számítógépe, mobiltelefonja, CD- és DVD-lejátszója, videója stb. van. Második helyen a továbbtanulási, pályaválasztási dilemmát említeném. Sokan bizonytalanok, félnek a jövőtől, nem tudnak mit kezdeni magukkal. Pszichológusként gyakran tapasztalom, hogy bezárkóznak saját kis lelkivilágukba, nagyon nehezen nyílnak meg bárki előtt. Gyakran hallom vissza a pedagógusoktól: ez és ez a diák az órán teljesen passzív, a füzete fölé hajolva jegyzetel, de nem kapcsolódik be a téma megtárgyalásába.

– Nem lehet, hogy az oktatási rendszer a túlzsúfolt tanterveivel érdektelenné teszi a fiatalokat?

– Az oktatáskutatók már rájöttek arra, hogy 45 perces órában húsz-egynéhány diákkal egy-egy nehezebb témát képtelenség átvenni. Az iskolai program túlzsúfolt, azt a hatalmas információmennyiséget képtelenség befogadni. Erre találták ki a tesztrendszert, amely a gondolkodást minimálisra csökkenti és a szóbeli kifejezésmódot teljesen kizárja. A másik probléma, hogy keveset olvasnak, nem tudnak pozitív példákat felhozni mondjuk irodalmi hősök idézésével. Nincsenek előttük ideálok, amihez viszonyítani tudnák magukat. Sok gyermeksors zajlott le már előttem, munkámból kifolyólag sok fiatallal beszélgettem és próbáltam segíteni. Tudni kell, hogy minket is köt a titoktartás, vagyis bizalommal fordulhatnak hozzánk. A legszomorúbb, hogy gyakran csak mi hallgatjuk meg őket, pedig nagyobb szükségük lenne a szülői felügyeletre. Hallgassuk meg és figyeljünk oda mindenre, amit mond a gyermek, hadd beszélje ki magából azt is, ami bántja, és azt is, ami boldoggá teszi. Kezeljük kis felnőttekként és okos tanácsokkal terelgessük a jó és hasznos feladatok felé. Ha valami nem sikerül elsőre, akkor is biztassuk őket. A dicsérő szavak néha csodákat tudnak művelni...

Fedák Anita