|
Rendőreink nem kegyelmeztek
Nemzetközi kispályás labdarúgó-torna színhelye volt az ungvári Junyiszty Sportcsarnok. Kárpátalja rendőrválogatottja már az elmúlt években is mutogatta oroszlánkörmeit, s az idei téli idény előtt arról szeretett volna megbizonyosodni, hol is tart a felkészülésben. Ennek legpontosabb mércéje, ha méltó ellenfelek ellen bizonyíthatnak. S kik is lennének kézenfekvőbbek, mint a szomszédos országok hasonszőrű válogatottjai.
Magyarországról a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Szlovákiából a kassai, Romániából pedig a nagybányai rendőrválogatott fogadta el az ungváriak meghívását. A hazaiak ezúttal nem tisztelték a vendégjogot, teljes erőbedobással küzdve fektették két vállra ellenfeleiket.
Az első mérkőzésen a kassaiak még gólt sem tudtak lőni a hazaiaknak, sima 5-0-ás vereséget szenvedtek. Következő ellenfelük, a szabolcsiak ugyan négyszer is betaláltak, viszont a kárpátaljai csatárok duplán válaszoltak a gólokra: 8-4. Igencsak izgalmasan alakult a nagybányaiak elleni találkozó, de végül ezt is hozták a kárpátaljai rendőrök. A 3-2 egyben a tornagyőzelmet is jelentette számukra. A második helyen Kassa, a harmadikon pedig a magyarok végeztek.
N. Sz.
|