2005. november 19., szombat
Országos közéleti lap
I. évfolyam, 40. szám

Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
Egy estém az ungvári muzulmán közösségben
Az államtól semmilyen segítséget nem kapnak

A mohamedán az öt világvallás egyike. Hívei világszerte élnek. Legtöbben Ázsiában, Észak-Afrikában, de sokan telepedtek meg az USA-ban és néhány nyugat-európai országban. Kárpátalján is találtunk egy maroknyit Mohamed próféta híveiből.

Marianna Lengyel, a megyei állami közigazgatás nemzetiségi osztálya munkatársa tájékoztatása szerint Ungváron is élnek mohamedánok, mégpedig a volt szovjet köztársaságokból áttelepült, elsősorban Azerbajdzsánból érkezett muzulmánok. A számuk kb. 60–70-re tehető, és mivel a hatályos ukrán törvények szerint egy nemzeti kisebbség már 10 taggal szervezetet alapíthat, így ők is bejegyeztették magukat 15 taggal. Vezetőjük az Egyiptomból Ukrajnába áttelepült Mohamed Avat Kedr Abdel Hani. A negyvenes éveit taposó férfi orosz nőt vett feleségül, Natasát, s így kitűnően beszéli az orosz nyelvet.

Arra kértem, meséljen a vallásáról:

– A mohamedán, illetve muzulmán vallás monoteista, a VII. században alakult ki. Ősi arab vallási elképzelésekre épül, egyúttal azonban a zsidó és keresztény hitvilág számos elemét is átvette. Három zsidó, illetve keresztény alapművet ismer el (a tórát, a zsoltárok könyvét és az evangéliumot), és Mohamedet a negyedik prófétának tekinti Ábrahám, Mózes és Jézus után. Isten (Allah) örök határozatát a próféták révén nyilatkoztatja ki. A mohamedánok szent könyve a Korán, a vallási elképzelések rögzítése mellett rituális előírásokat és a világi életre vonatkozó normákat tartalmaz. A Korán tanításain túl a muzulmánok számára kötelező a Szunnának, a vallás hagyományainak elfogadása is. Ez egyebek mellett előírja a napi öt imádságot, a szegények közadójának megfizetését (a zakát), a ramadán havi böjtöt, ami a megtisztulás feltétele, a mérsékletet a borivásban és a szerencsejátékok tilalmát stb. – mondja Mohamed.

A muzulmán hit elismeri a többnejűséget, ugyanakkor négyre korlátozza a feleségek számát. Mohamed mosolyog azon, mikor megkérdezem, hogy ő akkor miért "csak" egyet tart. Feltűnő lenne négy asszonnyal végigsétálni Ungváron, meg aztán neki Natasa megadja azt, amit talán négy nem...

– A vallását hol gyakorolja egy muszlim, hiszen mecsetje nincs a megyeszékhelynek...

– A napi öt ima közösségi megtartása nem lehetséges, viszont a szertartást egy imaszőnyeg segítségével egyedül is elvégezheti a pénteki nap déli imája kivételével, ennek lehetőleg közösségben kell történnie. Egyesületünk ehhez is igazította összejöveteleit, így a közös prédikáció (hutba) után megbeszélhetjük azokat a problémákat, amelyek szövetségünket foglalkoztatják.

– Betartják-e a ramadán előírásait?

– A böjti hónap, a muszlim év kilencedik hava. Vallási szerepét tekintve hasonló a zsidó jom kippurhoz, ugyanis mindkettő az engesztelés időszakának számít. Mi az isteni parancsolat engedelmes elfogadásának tekintjük. A hithű muzulmán ebben a hónapban hajnaltól napszálltáig tartózkodik minden ételtől és italtól, sőt még a nemi élettől is. A ramadán kezdetét és végét az újhold megjelenéséből számítjuk ki. Ez általában az idősek feladata.

Mohamed nem titkolja el azt a csalódottságát sem, hogy az állam semmivel sem támogatja a közösséget. Az egyetlen lehetőség számukra, hogy összetartanak és lehetőségeikhez mérten támogatják hittársaikat mind munkalehetőség, mind szociális téren.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogyan él egy átlagos muzulmán család. Némi segítséggel sikerült egy estét tölteni Rusztam Abdullov Gages Fuzuli és rokonai körében. Tíz évvel ezelőtt három testvérével érkezett Azerbajdzsanból, Kirovabad városából. Közösen béreltek egy lakást a Lehoczky utcában. Előbb a vendéglátóiparban próbálkoztak, a Krasznodonciv piacon volt egy vendéglőjük. Aztán, mivel családot alapítottak – mindegyik fiú hazájából választott társat és azeri muzulmán nőt vett feleségül –, megtanultak varrni. Bőrkabátokat, bekecseket, sapkákat és mellényeket készítenek, aztán a piacokon értékesítik. Viszonylag zárt életet élnek, nemigen barátkoznak idegenekkel.

Rusztamnak két gyereke van, a tízéves Gages és az ötéves Dzsenna. A fiúcska a 8. sz. középiskolába jár, kishúga pedig ukrán óvodába. Édesapjuk viszi és hozza őket. Néhány éve a családdal él az idős Najna néni, a négy fiú édesanyja, s ő az, aki még muzulmán népviseletben jár (hímzett ruha, fátyolozott arc). A menyei már szakítottak a hagyományokkal: ők az ungvári nők hétköznapi életét élik, fodrászhoz járnak, piacon vásárolnak és nem takarják el fátyollal az arcukat...

Fedák Anita



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó