|
Mit mond a közvélemény-kutatás?
Vezet Viktor Janukovics Régiók Pártja
Amennyiben ma lennének a parlamenti választások, Viktor Janukovicsnak, a Régiók Pártja elnökének lenne legnagyobb esélye a kormányalakításra. A Razumkov Központ által végzett felmérés szerint hat pártnak, illetve pártszövetségnek van esélye arra, hogy átlépje a háromszázalékos küszöböt, azaz bekerüljön a kijevi rádába.
A közvélemény-kutató intézet adatai szerint, ha ma járulnánk az urnákhoz, a választási küzdelem győztese a Régiók Pártja lenne, s a szavazatok 17,5 százalékát gyűjtené össze. Mindez azt is jelentheti, hogy a beharangozott politikai reform végrehajtását követően annak ellenére Viktor Janukovics lenne az ország első embere, hogy tavaly alulmaradt az államfőnek kikiáltott Viktor Juscsenkóval szemben.
Második helyen a Mi Ukrajnánk választási szövetség állna (ennek tagjai a Roman Bezszmertnij vezette Mi Ukrajnánk Népszövetség, Anatolij Kinah Iparosok és Vállalkozók pártja, valamit a Borisz Taraszjuk által irányított Ukrajnai Népi Mozgalom) a szavazatok 13, 5 százalékával. E két párttól, illetve pártszövetségtől kevéssel van lemaradva a Julija Timosenko nevével fémjelzett tömb a maga 12,4 százalékával. E szövetséghez tartozik a Batykivscsina Összukrajnai Egyesülés (Julija Timosenko vezetésével), Viktor Pinzenik Reform és Rend pártja, az Egységes Ukrajna (Bohdan Hubszkij), az Ukrajna Hazafias Erői Párt (Olekszandr Zincsenko), az Ukrán "Szobor" Köztársasági Párt.
Az említett három politikai erő mellett a felmérés szerint még háromnak van biztos esélye a parlamentbe jutásra. Mindenképpen átlépi a háromszázalékos küszöböt az Ukrán Kommunista Párt (5,8 százalék), az Ukrán Szocialista Párt (5,6 százalék), valamint a Volodimir Litvin által létrehozott, azonos nevet viselő választási tömörülés (3,3 százalék). Az összes többi, felmérésben szereplő politikai erő népszerűsége ma még nem éri el a bejutáshoz szükséges három százalékot.
A Razumkov Központ egyébként tizenkilenc pártra, illetve elképzelhető pártszövetségre kérdezett rá a közvélemény-kutatás során. Legközelebb a bejutáshoz Natalja Vitrenko Progresszív Szocialista Pártja áll a maga 2,6 százalékával. Fél százaléknál több szavazatra számíthatna a zöld párt (0,9 százalék), a "Nők a jövőért" Összukrajnai Egyesülés (0,8 százalék), Olekszij Kosztuszev pártja, a Szojuz (0,8 százalék), valamint az Ukrajnai Egyesített Szociáldemokrata Párt (0,6 százalék). A többi párt és tömörülés támogatottsága elenyésző.
A megkérdezettek 6,7 százaléka egyébként úgy nyilatkozott, hogy egyetlen politikai erővel sem szimpatizál, 6,4 százaléka pedig nem kíván részt venni a választásokon. Feltűnően sokan vannak a válaszadók 20,9 százaléka a bizonytalanok, akik egyelőre nem kötelezték el magukat egyetlen párt, pártszövetség mellett sem.
A közvélemény-kutatás során az is kiderült, hogy az ukrán állampolgá- rok több mint fele (59,1 százaléka) úgy véli, az ország ügyei nem a helyes irányba tartanak. Mindössze majdnem minden ötödik állampolgár hiszi azt, hogy Ukrajnában jó irányba haladnak az események. Kiegészítésként jegyezzük meg: áprilisban még a lakosság több mint 60 százaléka hitt egy boldogabb jövőben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a felmérés és a tényleges állapotok közötti eltérés nem haladja meg a 2,3 százalékos hibaküszöböt.
|