|
Már a jövő évi választások előszele is érezhető volt a IV. összehívású megyei tanács 19. ülésszaká-nak második plenáris ülésén. A 85 fős képviselő-testületből megjelent 64 döntéshozó több politikai jellegű kérdésben egymástól homlokegyenest eltérő véleményt fogalmazott meg. A tanácskozás végéhez közeledve Mikola Andrusz elnök már az ülésszak azonnali berekesztését kilátásba helyezve volt kényte-len nyugalomra inteni társait. »»
|
Amennyiben ma lennének a parlamenti választások, Vik-tor Janukovicsnak, a Régiók Pártja elnökének lenne legna-gyobb esélye a kormányalakí-tásra. A Razumkov Központ ál-tal végzett felmérés szerint hat pártnak, illetve pártszövetségnek van esélye arra, hogy átlépje a háromszázalékos küszöböt, azaz bekerüljön a kijevi rádába. »»
|
A mohamedán az öt világvallás egyike. Hívei vi-lágszerte élnek. Legtöbben Ázsiában, Észak-Afriká-ban, de sokan telepedtek meg az USA-ban és néhány nyugat-európai országban. Kárpátalján is találtunk egy maroknyit Mohamed próféta híveiből. »»
|
|
A pihenni és kirándulni vágyók körében évtizedek óta nagy népszerűségnek örvend a megyeszékhelytől kis túlzással alig karnyújtásnyira, a nevickei vár lábá-nál elterülő üdülőövezet. »»
|
Két gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Bagdad központjában péntek reggel, s az első jelentések szerint legalább négy ember meghalt, s több mint negyven megsebesült. »»
|
A világ különböző földrészein lejátszott világbaj-noki pótselejtezők visszavágói után teljessé vált a jövő nyári foci-VB 32-es mezőnye. Az európai selejtezők közül a töröksvájci meccs tartogatta a legtöbb izgal-mat, s bár a pályán és aztán az öltözőfolyosón is alul-maradtak a helvétek, mégis ők örülhettek. Ausztrália tizenegyesekkel búcsúztatta az uruguayiakat, s ezzel 36 év után ismét ott lehet a legrangosabb futballese-ményen. »»
|
Katonai szolgálat megtagadása miatt a belgrádi ügyészség feljelentette a "legismertebb szerbként" emlegetett Vlade Divac kosárlabdasztárt. »»
|
|