|
Kárpátaljai rabszolgasors
A megyei belügyi főosztály fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó osztálya 75 esetben indított eljárást olyan felnőttek ellen, akik bűncselekmények elkövetésére bujtottak fel gyerekeket. Mások, mint az alábbi történet felnőtt szereplője, a szó szoros értelmében eladják gyermekeiket.
A 15 éves roma származású Ibolya az édesanyjával kelt útra, hogy Oroszország nagyvárosaiban próbáljanak szerencsét. A lány nem is sejtette, hogy édesanyja mit forral ellene.
Az első állomás Moszkva volt. Tetszett a gyereknek a nagyváros, de nem sokáig nézelődhetett. Hirtelen egy tagbaszakadt fiatalember állt meg mellettük. A lány nem akart hinni a fülének. Anyja azt mondta a férfinak, hogy adjon száz dollárt és azt csinál Ibolyával, amit akar. A férfi végigmérte és rábólintott az üzletre.
Az anya elégedetten zsebre tette a zöldhasút. Az idegen megragadta a lány karját és beráncigálta gépkocsijába. Valahol a külvárosban egy jókora családi ház előtt álltak meg. A gazda bevezette az alagsorba és azt mondta Ibolyának, hogy megvásárolta és ezért azt kell tennie, amit a háziak mondanak.
A legpiszkosabb, legalantasabb feladatokat bízták rá. A ház belső szobáiba, a konyhába nem volt szabad belépnie, mert arra nem találták eléggé tisztának és megbízhatónak. Ágy helyett a bejárati ajtó melletti kutyavackon kellett aludnia. Ha ellenkezett, vagy valamit nem úgy csinált, ahogy mondták, alaposan megverték. Étkezéskor nem ülhetett asztalhoz. A padlón lévő tányérba dobtak neki valami ételmaradékot, moslékot. Vagyis úgy tartották, mintha nem is ember lett volna.
A legrosszabb és legmegalázóbb azonban nem ez volt. Hetente egyszer otthonában bulit szervezett a gazda. Ilyenkor megtelt a ház és hajnalig tartó orgiát rendeztek. Férfiak és alkalmi barátnőik ádámkosztümben és részegen a kislányt is vetkőzésre kényszerítették. Azzal szórakoztak, hogy a gyereknek csontokat dobáltak, miközben annak négykézláb állva, kutya módjára kellett viselkedni...
Az embertelen bánásmódot két hónapon át tűrte a kislány. Az egyik orgia végén annyira legyőzte a vendégeket az alkohol, hogy Ibolyának sikerült észrevétlenül kimenekülnie az utcára. Kilométereket bolyongott az ismeretlen városban attól rettegve, hogy rabszolgatartói üldözőbe veszik és visszaviszik arra a borzalmas helyre.
Szerencséjére megpillantott egy rendőrt, akinek elmondta, mi történt vele. A milicista az őrszobára vitte a gyereket, ahol megfürdették, jóllakatták és ruhát adtak rá, majd a csavargó gyerekek számára fenntartott gyűjtőbe vitték. Onnan Kijevbe, majd Ungvárra került.
Ibolya napokon át hallgatott, mintha megnémult volna. Végül a pszichológusnak sikerült annyira a lányka közelébe férkőznie, hogy az minden keserűségét elmondta. A rendőrök megdöbbenve hallgatták a gyerek elbeszélését, aki csak attól rettegett, hogy visszaviszik az anyjához és az ismét eladja őt rabszolgának...
Balogh Csaba
|