2005. november 12., szombat
Országos közéleti lap
I. évfolyam, 36. szám

Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
Ronaldo már spanyol

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, jelenleg tizenegy fordulót követően huszonegy ponttal a harmadik helyen álló Real Madrid brazil világbajnok támadója, Ronaldo Luis Nazario de Lima megkapta a spanyol állampolgárságot.

Ronaldo húszévesen, 1996-ban Hollandiából igazolt Spanyolországba, a Barcelonával KEK-et és Király Kupát nyert. Ezt követően olasz évei következtek az Internazionale csapatánál, több súlyos sérüléssel súlyosbítva. 2002 nyarán már mint világbajnok, egy igazi galaktikus szerződött a Real Madridhoz, amelynek azóta is meghatározó játékosa, elsőszámú gólfelelőse.

Szerződését legutóbb 2004 márciusának végén hosszabbították meg: akkor 2009. június 30-ig kötelezte el magát a madridiakhoz. Honfitársához, Roberto Carloshoz hasonlóan immár Ronaldo is kettős állampolgár.

Mindennek gyakorlati jelentősége tulajdonképpen annyi, hogy a madridi keretben így ismét felszabadult egy hely az EU-n kívüli játékosok előtt. Jelenleg egyszerre hárman léphetnek pályára, de a Real-keretben négyen is hasonló – jelen esetben nem túl jó – ajánlólevéllel rendelkeznek. A támadásoknál használható brazil duó, Robinho és Julio Baptista mellett az elsősorban a védekezésre összpontosító Diogo, Garcia uruguayi páros áll bevetésre készen.

Ide kapcsolódik: minden valószínűség szerint meghosszabbítja június végén lejáró szerződését a Real Madriddal Iker Casillas, a csapat első számú kapusa. A remekül iskolázott, igazi bravúrkapust a közelmúltban összehozták több csapattal is, mind közül a leginkább fajsúlyos kérővel, az angol Manchester Uniteddel, ám ott végül idén nyáron a holland Erwin van der Sar lett a befutó.



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó