2005. november 10., csütörtök
Országos közéleti lap
I. évfolyam, 34-35. szám

Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
Épül-szépül a megyeszékhely
A Kijivmiszkbud Holding a minőség garanciája

Lapunk egyik korábbi tudósításából már értesülhettek olvasóink arról, hogy a vajúdás hosszú-hosszú évei után végre elkészült Ungváron a bozdosi híd. Emlékeznek még a kivitelezőre? A Kijivmiszkbud Holdingra Ukrajna egyik legkiválóbb építővállalata. És a bozdosi híd még csak az első lépés. További terveikről most elsőként az igazi Kárpáti Igaz Szó számol be.

Aki figyelemmel kíséri az építőipar és ingatlanpiac mozgásait a világban, annak teljesen nyilvánvaló, hogy szinte egyetlen országban sem tudnak annyi lakást építeni, amennyire szükség van és olyan árat kérni értük, amit ne fizetnének ki a leendő tulajdonosok. Nos, ezeket az alapigazságokat igyekszik meglovagolni a Kijivmiszkbud Holding is, már csak azért, mert a hazai előrejelzések 2005 végéig újabb 25–30 százalékos áremelkedést prognosztizálnak. Vonatkozik ez elsősorban az ukrán nagyvárosokra, melyek közé – talán szerénytelenség nélkül mondható – lassan Ungvár is bekerül.

A tapasztalatok szerint azonban nem csak a felfokozott kereslet emeli a lakás- és ingatlanárakat, hanem az utóbbi években az eszközeit meg nem válogató spekuláció is. Az egyre tűrhetetlenebb állapot hazai méregfogát mindenekelőtt azzal lehetne kihúzni, ha a mainál sokkal több pénz kerülne az építőiparba, illetve építővállalataink fokoznák munkatempójukat és jóval több lakást építenének, mivel, mint említettük, ma a kereslet jelentősen meghaladja a kínálatot.

S nincs ez másként Ungvár tekintetében sem, sőt, ha lehet, még húsbavágóbban jelentkezik, mivel a város rohamosan fejlődik és terjeszkedik, vonzza a belföldi és a külföldi tőkét. Mindennél kézzelfoghatóbban igazolja ezt a városközpont és környékének arculata. A magánszektor lassan utoléri Európát, viszont – pedig erre még égetőbb szükség lenne – beruházó hiányában szinte teljesen leállt a többszintes háztömbök építése.

A Kijivmiszkbud Holding ennek láttán elhatározta, segít a problémán. Volodimir Poljacsenko, a vállalkozás elnöke az egyik legutóbbi nyilatkozatában elmondta, hogy cége ebben az évben is folyamatosan fejlődött és korszerű módszerek alkalmazásával az ország mind több részében volt jelen, épített lakásokat, tömbházakat, lakónegyedeket és más létesítményeket.

Ukrajnában és Kárpátalján is elsősorban az egy- és kétszobás lakásokra van igény. Ezt a tényt a Kijivmiszkbud a legmesszebbmenőkig akceptálja, s Ungváron is elsősorban a fiatalok, illetve a nem kimondottan tehetős polgárok számára épít majd. Erre jelenleg 71 millió hrivnya indulótőke áll rendelkezésre, ami a teljes beruházás összegének mintegy 22 százaléka. A különbözetet pedig az Arkada Bank egyre népszerűbb, 30 éves futamidejű, hosszú lejáratú kölcsönei fedezhetik.

Mind többen – egyelőre számszerűen 911-en az országban – kapcsolódnak be az utóbbi években közkedvelt, a nyugdíjasok számára kitalált kölcsön-programba, ahol a szülők és nagyszülők nyugdíja a fedezet (havonta 333 hrivnya) a lakásigénylésre. A még nagyjából kísérleti stádiumban lévő kezdeményezés alkalmazása szép reményekkel kecsegtet.

E témakörhöz tartozik, hogy miután ez év elején több ide vonatkozó ukrán törvény is érvénybe lépett, csak 2005 első negyedévében mintegy 3 millió hrivnya olyan rejtett pénzek kerültek elő, amelyek szintén az építkezésekbe forgathatók, s az sem akadály, hogy ezek nagy részét már részvényekbe fektették és az infláció is marja, jegyezte meg Kosztyantin Palivoda, az Arkada Bank vezetőségének elnöke. Véleménye szerint Ukrajnában is a dél-amerikai, azaz a Chilében alkalmazott, nyugdíjalapú kölcsönrendszer lehetne a nyerő, vagyis a nyugdíjalapokban képződő holttőkét az építőiparban kellene fialtatni. Ez a módszer vezette ki Chilét a gazdasági válságból és a lakáskérdés is megoldódni látszik. Sőt, ma már az említett dél-amerikai ország ott tart, hogy szinte minden tulajdonos ötévenként újra cserélheti lakását.

De példaként hozható fel az Egyesült Államok is, ahol az emlékezetes nagy gazdasági válságot is a lakásprogram oldotta meg. Németországban a II. világháború után szintén egy hasonló lakásépítési program megvalósításának köszönheti több politikus is a karrierjét.

Éppen ezért örvendetes, hogy az Ungvári Városi Tanács felismerte: rendkívül fontos a megyeszékhely lakáskérdésének a megoldása és a feladatot a Kijivmiszkbud Holdingra bízta. A városi képviselőtestület egyik legutóbbi ülése azzal kezdődött, hogy Viktor Nedaskivszkij, a holding igazgatója beszámolt a Kijivmiszkbud eddigi működéséről és felkérte a képviselőket, mérlegeljék és hozzanak döntést az ajánlatról. Igenlő válasz esetén pedig jelöljék ki az építkezés céljára szánt földterületet, melyre a Kijivmiszkbud szakemberei szerint a bozdosi híd melletti terület lenne a legalkalmasabb, ahol akár egy teljes lakónegyed épülhetne fel.

A Kijivmiszkbud vezetői kijelentették, első lépésben 300 millió hrivnyát készek beruházni az új városrész építésébe, melyből 76 millió Ungvár infrastruktúrájának a fejlesztésére fordítható. Emellett garantálják, hogy az új lakótelepen megépítenek egy 160 férőhelyes, uszodával ellátott óvodát, rendbe teszik a töltést, valamint a nevezetes öreg hársfákig vezető part menti sétányt, kialakítanak egy zöldövezetet, a város több közútján kicserélik az aszfaltréteget, létrehoznak egy 220 férőhelyes parkolót. Ezenkívül szabadon hagynak egy 3500 négyzetméteres területet, ahol üzletek, irodák, gyógyszertárak épülhetnek, s a jelenleg érvényben lévő ukrán törvények értelmében a megépült lakások 2 százalékát a városi tanács rendelkezésére bocsátják.

A 9 hektárnyi területen megépülő tömbházak teljes lakóterülete 77 000 négyzetméter lesz, ami 1100 lakást jelent. A beruházás 300 új munkahelyet teremt. A Kijivmiszkbud vezetői kérik a lakónegyed építésében részt vevő PR-szakembereket, hogy pontosan értelmezzék a földtulajdonlás kérdését. A holding nem kívánja kivásárolni az építkezésre szánt földterületet, hanem 15 évre bérbe veszi azt, vagyis értékének 5 százalékát – összesen 300 millió hrivnyát – utalja át a város költségvetésébe, ami bármire, természetesen elsősorban a legégetőbb problémák megoldására használható fel.

A Kijivmiszkbud képviselői Ungváron kívül Ternopil, Hmelnickij, Szumi, Luganszk és más városok vezetőivel is tárgyalnak hasonló kérdésekben. Emellett a holding a már birtokában lévő herszoni és kirovográdi felkéréseknek is eleget kíván tenni. A Kijivmiszkbud tavaly összesen 130 ezer négyzetméternyi lakóterületet adott át a tulajdonosoknak, a maiakhoz képest alacsony áron, de ugyanakkor kitűnő, európai minőségben. Ennek köszönhetően a hazai ingatlanpiac egyik főszereplőjévé lépett elő.

A Kijivmiszkbud Holding ma 97 alvállalkozót foglalkoztat. Közülük 51, mint állandó tag, szerződéses alapon dolgozik, 7 leányvállalatként tevékenykedik, ahol az értékpapírok 50 százaléka a holding tulajdonában van, 39 pedig önálló jogi személyként működik, a részvénycsomag 26–30 százalékának birtokosa a Kijivmiszkbud. Fennállásának 50 éve alatt a cég 40 millió 485 ezer, ebből a legutóbbi évtizedben, amikor már kimondottan csak befektetői pénzekből építettek, 5 millió négyzetméternyi lakóterületet, vagyis 541 épületet adott át a rendeltetésének. A panelházakat egyre inkább a téglából és más korszerű, tartós építőanyagból épültek váltják fel.

A Kijivmiszkbud Holding az utóbbi években egyre inkább egyedi tervezésű lakóházakat épít, ami lehetőséget ad a korszerű európai építési technológiák alkalmazására, vonatkozik ez mindenekelőtt a szellőztető és szigetelő rendszerekre. Ennek következtében a Kijivmiszkbud a határainkon túlra is kacsingat. Igazolja ezt, hogy a holding nemrégiben megkapta az ISO nemzetközi minősítési szabványt, amellyel ma csupán 12 fővárosi vállalat rendelkezik és egész Ukrajnában is csak közel százan büszkélkedhetnek vele.

Összegezve a fentieket, Ungvár nyugodt lehet. Jó kezekbe került a legújabb lakónegyed építése, mert:

a Kijivmiszkbud garancia a minőségre!



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó