2005. október 29., szombat                                                     Országos közéleti lap                                                     I. évfolyam, 29. szám


Kárpáti Igaz Szó
Szárnyaszegetten is célba ért a Főnix-madár
Erdei nem tudja, honnan volt ereje

Erdei Zsolt, a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka napokkal a Mehdi Sahnoune elleni mérkőzés után sem tudja, honnan merített erőt francia ellenfele legyőzéséhez, hiszen már a hallei összecsapás első menetétől úgy érezte, nem fogja kibírni a 12 menetet.

"Belülről is nagyon meleg volt a meccs. Már a nyitómenetben kaptam egy komoly ütést a sérült bordámra, ami – mint azt Fritz Sdunek edzőm is elmondta – megnehezítette az oxigénfelvételt, s ennek köszönhetően fogyott el már korán az erőm" – emlékezett vissza a hallei mérkőzésre Erdei. "A második és a harmadik periódusban próbáltam felépíteni a meccset, de továbbra is rossz előérzetem volt, az ötödik menetre pedig jött a gödör, amiből igazából később sem tudtam kijönni, legalábbis úgy éreztem. A hatodik három perc után úgy mentem a sarokba, hogy mondtam Fritznek, végem van."

A címét negyedik alkalommal megvédő magyar öklöző elmondása szerint a folytatásra nem nagyon emlékszik: "A kilencedik menet maradt meg bennem egyedül, mert akkor ismét jól bokszoltam, sikeresek voltak a balos megelőző ütéseim, de a végén, az utolsó gongszó után, miként voltam képes arra a 14 ütéses sorozatra... Talán a ringben eltöltött évek során olyan tartalékok gyűltek fel bennem, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek."

Erdei bordája Los Angelesben, még az összecsapás előtti héten sérült meg, miközben egy cirkálósúlyú partnerrel kesztyűzött. Az ezt követő időszak rémálomszerűen alakult a számára, egyik orvostól járt a másikig, ráadásul a szűnni nem akaró fájdalomtól edzeni sem tudott. A bajokat tetézte, hogy miután visszatért Németországba, napokig nem sikerült átállnia, és aludni is csak altatókkal tudott. Ezen nehézségeket egyébként csak a meccs után hozta nyilvánosságra Madár menedzsmentje.

A 31 éves, profiként még veretlen (23 mérkőzés, 23 győzelem) világbajnoknak nehéz döntést kellett meghoznia, hiszen azzal is sokat veszített volna, ha lemondja a meccset – a nyári gyomorrontása után másodjára –, és azzal is, ha vállalja, de veszít. Végül a szereplés mellett határozott, s nagy árat fizetett ugyan a győzelemért – hiszen a fülét meg is kellett műte- ni –, de megérte. Dámosy Zsolt menedzser hangsúlyozta, Erdei klubjánál, az Universumnál is tisztában vannak vele, hogy ő az istálló jelenlegi első számú és egyben legpiacképesebb bokszolója.

A hihetetlen nehéz körülmények között kivívott győzelem pedig csak növelte ázsióját, amit jól mutat, hogy megbeszéléseik során a csapat illetékesei kijelentették, már január 23-ra szervezhet egy magyarországi gálát. Januárban ugyanakkor még biztosan nem lép kötelek közé a WBO bajnoka, akinek most hosszú pihenőre van szüksége. A menedzser összegzésképpen jelezte, az Universum is akarja a magyarországi fellépést, de annak megvalósulásáig még nagyon sokat kell dolgozni.

D. Gy.



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó