2005. október 29., szombat                                                     Országos közéleti lap                                                     I. évfolyam, 29. szám


Kárpáti Igaz Szó
Tervek és lehetőségek

A napokban vidékünkre látogatott dr. Szabó Béla, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) megbízott elnöke és Szabó László, a hivatal főosztályvezetője.

A magas rangú vendégek Kincs Gábor, az UMDSZ alelnöke, a KMSZF elnöke kíséretében elsőként a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályát tekintették meg, ahol Nagy Béla fogadta őket. A megbeszélés során számos megoldásra váró kérdés merült fel. A HTMH elnöke ígéretet tett, miszerint lehetőségeikhez mérten segítenek a problémák rendezésében.

Útjuk innen a nagyszőlősi járási Tiszakeresztúrba, a Mikaland közösvállalathoz vezetett, amelynek kapujában Jens Schmidt, a német tulajdonos, és Petei Judit igazgató fogadta a küldöttséget. Az igazgatónő a vállalat bemutatását követően az eddig elért sikereikről, de a megoldást kívánó problémákról is szólt.

Ezt követően a delegáció tagjai Péterfalván a helyi gazdaszövetségek képviselőivel találkoztak. A nagyközségben Illyés István polgármester köszöntötte a vendégeket. Szabó Béla nagy figyelemmel kísérte a hallottakat, ígéretet tett közbenjárására, hogy a nagy reményekkel teli vállalkozók elképzelései mihamarabb realizálódhassanak.

H. Cs.



Minden jog fenntartva © 2005 Kárpáti Igaz Szó