Lassan megszokjuk a Big Brother és Való Világ jellegű "valóságshow"-kat, amelyeknek gyakorlatilag semmi közük a mindennapi élethez. A kereskedelmi televízióknak nyilván megéri sztárt kreálni néhány pondrózabáló szerencsétlenből – hogy legnagyobb kedvencemet, a Sziget című opuszt említsem –, akik a pénz és a hírnév csábításában olcsó árucikként ütik dobra emberi méltóságukat, ám ahogy a fizikában hatásra ellenhatás a válasz, úgy alakult ki az említett valóságshow-k ellenpólusaként a cinéma vérité, vagyis az emberi sorsokat a mindennapok történéseinek láncolataként bemutató dokumentumfilm műfaja.

Ennek az irányzatnak a művelői – Ágoston Gábor operatőr, Dörner József hangmérnök és Zsigmond Dezső rendező –, a Duna TV munkatársai a közelmúltban úgy döntöttek, hogy Kárpátalján találnak megfelelő főszereplőt és helyszínt legújabb produkciójukhoz. Megkérdeztük a rendezőt, miről szól majd a Duna Televízió legújabb "követős filmje"?

– A produkció – meséli Zsigmond Dezső – egyelőre Csetfalvi testvérek mun-kacímen fut. Moskolka Katalin és két testvére életét követjük egy éven keresztül. Az interjúszituációkat mellőzve, teljesen a mindennapi történések tükrében igyekszünk képet adni a kárpátaljai valóságról.

– Hogyan zajlik egy ilyen forgatás?

– Úgy kell dolgoznunk, hogy észrevehetetlenek legyünk a szereplő és a környezete számára. Ezt persze száz százalékig nem lehet megvalósítani, ezért kell a főszereplőnknek egy kissé színésznek is lennie, s hogy kevésbé feszélyezze a forgatás, a stábnak be kell illeszkednie az életébe. A most készülő filmünknél szerencsénk van, mivel Kati nagyon könnyen elfelejti, hogy forog a felvevőgép és minden gesztusa, szava szalagra kerül. Nekem, mint rendezőnek, nincs sok dolgom, hiszen minden helyzetben az történik, amit a főhősünk akar. Az eseményeket csak szerkeszthetem, de nem avatkozhatok bele. Az eredmény egy érdekes, az érzelmekre intenzíven ható mozi, amely bár játékfílmnek tűnik, valójában hiteles dokumentumfilm.

– Mennyire kísérleti ez a műfaj?

– Mára teljesen elfogadott műfajjá vált az úgynevezett "követős film". Legutóbb a Krakkói Nemzetközi Filmfesztiválon is épp egy ilyen jellegű, iráni és angol filmesek által készített alkotás nyerte el a fesztivál nagydíját. Én 22 éve készítek filmeket és már több Erdélyben játszódó, hasonló felépítésű dokumentumfilmet forgattam. Azt hiszem, ezekkel a filmekkel sikerült megismertetnünk Nyugat-Európával a romániai magyar realitást. Így kell most bemutatnunk a kárpátaljai magyarok mindennapi örömét-bánatát is.

Matúz István